2012. június 14., csütörtök

ELHUNYT FARKAS PÉTER (48) - EMLÉKEZZÜNK DARTON VIDÁM LOVAGJÁRA



Én nem is tudom, hogy fogjak a szavakhoz… 
Csak rá gondolok és kifacsar az érzés, gombóc szorongatja torkom, könnyel telik meg a szemem, belezsibog a mellkasom, tompa szédülés lesz rajtam úrrá. Szerencsére, ritkán kell éreznünk hasonlót, így tudom, hogy az, amit érzek csak életem néhány napján kerekedik felül rajtam. 
Egész szerda este csak azon gondolkoztam, hogy elveszítettünk egy példaértékű embert… Olyat akivel, még szerettem volna együtt játszani, aki rendületlenül küldte nekem a novelláit, aki alakulásunk első éveiben a legnagyobb játékélményekhez segített hozzá minket, aki olyan családapa volt, akivé én magam is szerettem volna válni. Elvesztettük a szerepjátékos közösség egyik kivételes figuráját. Olyan kasztból származott Ő, aminek hírmondóival is alig lehet találkozni. Egy vidám felnőtt, aki nem felejtett el játszani! Mi több, imádta a családját is belevonni a játékba. A családot pedig nem kellett noszogatni, mert a „fater” igazán remek történeteket tudott. Kár, hogy többet nem mesélheti őket… Sokaknak adott úgy, hogy Ő nem is sejtette. Becsületes, kedves, vidám és jó humorú ember volt, aki mindig tűzzel égett, amikor a játék került szóba. Életeleme lett a rpg. Mindegy volt, hogy asztal mellett, vagy az erdő aljnövényzetében kúszva, esetleg a csatában csapkodó kardok között kellett helytállnia… megtette saját és mások öröméért.

Fél éve beszélgettem vele utoljára. Ellátogatott a családdal a múlt novemberi kamara fesztiválra. Elmondta, hogy a sok dolog mellett mennyire szeretne több rendezvényre járni és, hogy most éppen ismét novellát ír, meg nyáron mindenképpen szeretne jönni a táborunkba… Már nem jöhet…
Emlékeztetett utolsó találkozásunkkor, arra a történetre, melyet nem sokan ismernek. Mikor Jászberénybe költöztem, bizony volt 1-2 magányos estém. Ezen Peti segített. Munkából jövet, Ádám fiával, vagy az ifjabbik Petivel, már nem is tudom, betért a konyhánkba, hogy pár órát elkalandozzunk csak úgy, néhány pohár bor mellett… Mese mesét követett. Emlékszem egyszer kiborítottam a palack tartalmát és együtt takarítottuk, hogy a párom ne haragudjon érte… Nem tudott a konyhai játékokról. Ez volt a mi titkunk. Nincs többé, akivel megtarthatnám. Már rég nincs jelentősége, de máig nem derült ki, mert egy igazi barát volt! Most már csak nekem van jelentősége, hogy volt egy cinkos pillanatom Darton hű szolgájával…



Akkoriban minden találkozásunk alkalmával hívott, hogy náluk, Jászdózsán is töltsünk el néha egy hasonló estét. Akkor, mindig csak legyintettem, hogy: „- Petikém annyi alkalom lesz még rá!” Most mindennél jobban sajnálom, hogy nem lesz több ilyen alkalom… Ez is felkerül az „életemben elszalasztott lehetőségek” és a „mindig bánni fogom, hogy nem tettem meg” listákra.
Annyi történet van… Amikor napokig kardot készített nekem és egy perc alatt eltörtem, vagy amikor éjszaka cserkésztük a közben elalvó fejvadászokat, mikor Önnön csapdájába esett a Farkas fejvadász „falka”, s levágta sajátjait, amikor Darton lovagja vidáman osztotta csapásait a tábori csatatéren, amikor megnyerte, a legjobb harcos karakternek járó, THOR kalapácsát a III. Asztali Tornán, amikor új szerepjáték fejlesztésébe kezdett, amikor… Innentől mindenki folytassa a saját történeteivel, akad belőle szép számmal.


Drága Barátunk emlékedet a Lumina Cornu Klub megőrzi! Nálunk nevedet csak a tisztelet és a megbecsülés követheti! Erre szavamat adom! Nyugodj Békében!  


ŐSZINTE ÉS TISZTELETTELJES RÉSZVÉTÜNK A FARKAS CSALÁDNAK!
AcC

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése