Én nem is tudom, hogy fogjak a szavakhoz…
Csak rá gondolok és kifacsar az érzés, gombóc szorongatja torkom, könnyel telik meg a szemem, belezsibog a mellkasom, tompa szédülés lesz rajtam úrrá. Szerencsére, ritkán kell éreznünk hasonlót, így tudom, hogy az, amit érzek csak életem néhány napján kerekedik felül rajtam.
Egész szerda este csak azon gondolkoztam, hogy
elveszítettünk egy példaértékű embert… Olyat akivel, még szerettem volna együtt
játszani, aki rendületlenül küldte nekem a novelláit, aki alakulásunk első
éveiben a legnagyobb játékélményekhez segített hozzá minket, aki olyan
családapa volt, akivé én magam is szerettem volna válni. Elvesztettük a
szerepjátékos közösség egyik kivételes figuráját. Olyan kasztból származott Ő,
aminek hírmondóival is alig lehet találkozni. Egy vidám felnőtt, aki nem
felejtett el játszani! Mi több, imádta a családját is belevonni a játékba. A
családot pedig nem kellett noszogatni, mert a „fater” igazán remek történeteket
tudott. Kár, hogy többet nem mesélheti őket… Sokaknak adott úgy,
hogy Ő nem is sejtette. Becsületes, kedves, vidám és jó humorú ember volt, aki
mindig tűzzel égett, amikor a játék került szóba. Életeleme lett a rpg. Mindegy
volt, hogy asztal mellett, vagy az erdő aljnövényzetében kúszva, esetleg a
csatában csapkodó kardok között kellett helytállnia… megtette saját és mások
öröméért.
Fél éve beszélgettem vele utoljára. Ellátogatott a családdal
a múlt novemberi kamara fesztiválra. Elmondta, hogy a sok dolog mellett
mennyire szeretne több rendezvényre járni és, hogy most éppen ismét novellát
ír, meg nyáron mindenképpen szeretne jönni a táborunkba… Már nem jöhet…
…
Emlékeztetett utolsó találkozásunkkor, arra a történetre,
melyet nem sokan ismernek. Mikor Jászberénybe költöztem, bizony volt 1-2
magányos estém. Ezen Peti segített. Munkából jövet, Ádám fiával, vagy az ifjabbik
Petivel, már nem is tudom, betért a konyhánkba, hogy pár órát elkalandozzunk
csak úgy, néhány pohár bor mellett… Mese mesét követett. Emlékszem egyszer
kiborítottam a palack tartalmát és együtt takarítottuk, hogy a párom ne
haragudjon érte… Nem tudott a konyhai játékokról. Ez volt a mi titkunk. Nincs többé, akivel megtarthatnám. Már
rég nincs jelentősége, de máig nem derült ki, mert egy igazi barát volt! Most
már csak nekem van jelentősége, hogy volt egy cinkos pillanatom Darton hű
szolgájával…
Akkoriban minden találkozásunk alkalmával hívott, hogy
náluk, Jászdózsán is töltsünk el néha egy hasonló estét. Akkor, mindig csak
legyintettem, hogy: „- Petikém annyi
alkalom lesz még rá!” Most mindennél jobban sajnálom, hogy nem lesz több
ilyen alkalom… Ez is felkerül az „életemben elszalasztott lehetőségek” és a
„mindig bánni fogom, hogy nem tettem meg” listákra.
…
Annyi történet van… Amikor napokig kardot készített nekem és
egy perc alatt eltörtem, vagy amikor éjszaka cserkésztük a közben elalvó
fejvadászokat, mikor Önnön csapdájába esett a Farkas fejvadász „falka”, s
levágta sajátjait, amikor Darton lovagja vidáman osztotta csapásait a tábori csatatéren,
amikor megnyerte, a legjobb harcos karakternek járó, THOR kalapácsát a III.
Asztali Tornán, amikor új szerepjáték fejlesztésébe kezdett, amikor… Innentől
mindenki folytassa a saját történeteivel, akad belőle szép számmal.
Drága Barátunk emlékedet a Lumina Cornu Klub megőrzi! Nálunk
nevedet csak a tisztelet és a megbecsülés követheti! Erre szavamat adom!
Nyugodj Békében!
ŐSZINTE ÉS TISZTELETTELJES RÉSZVÉTÜNK A FARKAS CSALÁDNAK!
AcC
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése