2018. július 9., hétfő

ÚJABB TAPASZTALATI SZINTET LÉPETT A LUMINA CORNU

avagy a IV. Béla udvar története (fotó, videó, élménybeszámoló)



Minden szerénytelenség nélkül szeretném megosztani veletek, azt a sikert és élményt, amit egy tisztán szerepjátékos közösség összehozott! A csapat tagjai nem csak luminások, hanem olyan barátaink is, akik nem sokat vaciláltak a hívó szavunk után és rögvest csatlakoztak a projectünkhöz. A project pedig a IV. Béla udvar nevet viseli. Azért nem hallhattatok rólunk mostanában és azért nem nyomtuk már korábban a LUMINA LARP idei játékát, mert maximálisan ezzel voltunk elfoglalva. Ez egy olyan feladat volt, melyre a támogató önkormányzat (Jászfényszaru Városa) és annak polgármestere kért fel bennünket még 2017-ben. Hónapok előkészítése után mindössze hetek alatt állt össze a rendezvény, ami igazi sikert aratott, amire ismét büszkék vagyunk!

Mi is ez a project?
Csak röviden, hogy mindenki értse: megalakulásunk óta támogat minket a város és a helyi művelődési ház. Persze ehhez kellett a bizalom, amit meg is szolgáltunk, de nekik köszönhetően mondhatni egyedülálló lehetőségeink vannak a szerepjáték klubunk fenntartására. Ezért egyértelmű kapcsolódási pont, hogy minden olyan városi, vagy térségi rendezvényen segítünk, jelen vagyunk, ahol hasznunkat veszik. A 2017-es LUMINA LARP megnyitóján a jfsz-i polgármestert is köszönhettük, aki, már akkor megfogalmazta magában, látva a sok embert és a felépített díszleteinket, hogy képesek vagyunk valami nagyobbat is létrehozni. Mi akkor még szkeptikusak voltunk, de tényleg így lett! Ekkor kaptuk meg a felkérést, hogy a XXIV. Jász Világtalálkozón vegyük a kezünkbe IV. Béla és a jászok találkozását. Jelenítsük meg és igyekezzünk a LARP látványos élményéhez hasonló hazavihető emléket/tudást adni az látogatóknak. Elvállaltuk!


IV. Béla udvar
Kisvártatva elindult az első verziós szervezés és már ősz végén sikerült egy koncepciót kitalálni. Kell előadás a felnőtteknek és a nagyobb gyermekeknek, kell kézműveskedés, kell játék a kisebbeknek és élőkép azoknak, akik mindössze csak látni akarják a miliőt. Nincs benne semmi új! Csak összegyúrtuk, ami már működött. Néhány kényszer nyugalmi hónap és alkotói válság után beindítottam a szervezői fázis második verzióját egy korábbinál kiforrottabb koncepcióval, látvánnyal és ötletekkel. Aspin alapos XII. századi kutatásai nyomán megírtam a Jászok elveszett gestájának történetét részben veretes versben, részben prózában. Lett belőle egy közel 30 oldalas google munkadoksi. A darab kész, a díszlet papíron, a meghívott szereplők csatlakoztak. Mi baj lehet? 


Szereplőgárda
Apropó szereplők! Komolyan le a kalappal! Én végigélve az egész projectet, láttam, mennyit áldoznak emberek a közért! A köz jelen esetben a világtalálkozó vendégei, illetve a saját közösségünk is! Inspiráló látni, amikor felépül, elkészül valaki gondolata, mert van, akik kivitelezi, eljátssza, vagy csak teszi amit kell a közös siker érdekében! Ebben van az erő! De óriási! Köszönöm innen is minden résztvevőnek, hogy feláldozta az utolsó hónapját, munkát, családot, kapcsolatát, pénzt és minden egyebet nem kímélve! Köszönöm a látogatók/nézők/vendégek nevében is!   


A JÁSZOK ELVESZETT GESTÁJA ELŐADÁS
SZEREPEK:

Narrátor (a mesélő kompilátor szerzetes hangja) – Erdei Gábor (Agnus)
Az öreg jász hangja: Zentai Zoltán mv
IV. Béla király hangja: Kormos László mv

Igric és köztes narrátor – Szórád János József – gitár, ének
A háttérzenész – Viasz Zoltán (Bűvdudás), furulyaművész

A “gesta író” szerzetes – Szabó Zoltán (Mamusz)
Öreg jász – Rékasi Károly (Carlos)
A kovács – Pál Péter (Niklas)
A kovács felesége a szakácsnő – Pál Péterné (Anett)
Judit, a kovács szeretője – Vitális Judit (Fana)
IV. Béla király – Pongrácz Tibor (Gépsámán)
Dominikánus szerzetes – Sonir (John Doe)
A jász vitéz – Hegedűs Krisztián (Velox)
A kun vitéz – Radics Félix (Aspin)
Várbéli munkás - Koczka Károly (Karesz)
Várbéli munkás - Buttler Attila (Sed)
XII. századi keresztes lovag – Szilágyi Zsolt (Memnon)
XII. századi harcos - Forján Valentin (Lorin)
XII. századi harcos - Pelle Márk (Rance)

Grafika: Urbán Viktória
Díszlet festés: Pozsgay Gyula (és csapata), Fejős László 
Kivitelezés – Pál Péter, Radics Félix, és mindenki más
Hangosító: Jáger Péter (Pupák)

Történelmi háttér: Radics Félix (Aspin)
Író/rendező: Erdei Gábor (Agnus)

A cél egyik fele
Az alap koncepció az volt a projectben, hogy a fejben castingolt barátainkat eleve pozíciókra és csak szerepjátékos, vagy larper múlttal hívjuk meg. Gondoltam legyen egy olyan alkotás, amit csak ebből az érában mozgók készítenek, bemutatva, hogy mire is vagyunk képesek! Ez később komoly fegyvertény lehet a kezemben, amikor meg kell győzni 1-2 civilt, esetleg támogatókat a teljesítményünkről, vagy a hobbink (RPG/LARP) eredményességéről, hatásairól, felhasználhatóságáról.


A cél másik fele
Ez a videóból is kiderült. Élményszerűen tanítani, szórakoztatva juttatni el néhány fontos információt a fejekbe. Legyen az kiműveletlen gyermeki fő, vagy csak felnőtt érdeklődő. Ezt sajna nem adják vissza a képek és további üröm az örömben, hogy a videó felvételeink hangja is elveszett (mint történetünkben a jászok gestája...), de visszajelzések nagyon jók voltak. A szülő és a gyerek is együtt szórakozott! Jól esett a sok-sok azonnali pozitív reakció, de a későbbi utórezgések is nagy szerepet játszanak a töltődésben, folytatásban.


Az eredmény
Nem ártott a kihívás a csapatunknak, habár meg is szenvedtük a dolgot egy kicsit. De ilyen a fejlődés. Áldozatokkal jár! A komfortzónából kilépni remek kalandozás volt, de nem tervünk átalakulni színházzá. Egy feladat volt, amit tisztességgel megcsináltunk, luminás minőségben. Az ott tapasztalt atmoszféra, azóta kapott helyi/térségi respekt és az „ezt is megcsináltuk” csapatöröm visszahozta a lendületünket. Ha ügyesek vagyunk, ez legalább a táborig kitart. Mert nyakunkon a LUMINA LARP 2018-as játéka (augusztus 24-25-26)! Hamarosan ezzel kapcsolatban is érkeznek a beharangozók, trailerek, cikkek! Ott találkozhattok velünk és az idei ötleteinkkel! Mi már alig várjuk!

Köszönet érte, aki vette a fáradságot és végigolvasta a cikket!

AcC

ui.:
Azóta már a meghívást kaptunk a Vajdahunyad várba, a MOM Parkba, a Magyarok Országos Gyűlésére, de érdeklődött a Kiskun Múzeum, illetve a jász önkormányzatok is. Ki tudja mi lesz ebből! :O Talán valami maradandót is tudunk visszaadni a hazának!




2018. május 9., szerda

XII LUMINA CORNU ASZTALI TORNA ÉS IV. KALANDOZÓK NAPJA SZERVEZŐI ÖSSZEFOGLALÓ


Kedves Résztvevők, Barátaink!


Bennem most már teljesen leülepedett minden, aminek ilyenkor le kell. Meg kellett emészteni azokat a pillanatokat, amit az ember akkor, ott a versenyen lát, érez, tapasztal az atmoszférában.


Nagyon jó volt látni benneteket, nagyon jó volt átérezni a játék izgalmát és az együttlét örömét. Jó volt figyelni, hogy az egyszeri játékos küzd, a másik jellemeinek színeit villantja fel, vagy csak megbízható háttérként ügyel a szabályok adta keretekre. Jó volt megélni, hogy igazán mindenki 1 dolgot vett komolyan, hogy jól érezze magát!  

DÍJAZÁS:


I. helyezett csapat: A kövér kolibri őrzői
II. helyezett csapat: La Familia
III. helyezett csapat: Theo's Guardians

EPIC FAIL DÍJ: Hontalanok (a csapat)


Legjobb KM: Németh Krisztián "Cz"

Legjobb Szerepjátékos: Szarvas Zsolt "Cebo"

Természetesen gratulálunk a díjazottaknak, de ugye mindenki vágja, hogy nem ez a lényeg!? Persze szeretnénk példákat bemutatni! Példákat, akik remekül mesélnek, játszanak és ezzel talán még több embert arra ösztönöznek, hogy próbálja ki ezt a szórakozást, vagy fejlessze tovább magát! 

A lényeg, hogy találkoztunk és kb. 150 ember hódolt az asztali szerepjátéknak (MAGUS). Ugyan a megnyitóban már elmondtam és asszem többször is hangoztattuk, hogy ez a verseny értetek van. Nagy köszönet minden résztvevőnek, aki munkájával hozzájárult ahhoz, hogy egy ilyen színvonalas napot tölthettünk együtt! 


Kiemelten köszönöm a modul két írójának: Kriglinek és Weilonnak, hogy komoly munkával létrehozták ezt a tuti kis modult, ami talán megéri a 3. folytatást is… ezt fújdogálják a sivatagi szelek… ;) Óriási köszönet az összes KM-nek, akik az elmúlt hónapokban csatlakoztak a rendezvényhez és nagyon színvonalasan felkészültek és természetesen az író/alkotó/szerkesztő barátainknak, akik a bíráskodásban segédkeztek nekünk! Nem tudjuk ezeknek az embereknek eléggé megköszönni, nincs annyi, sült hús, pálinka, sütemény, nah és persze megbecsülés, ami képes pótolni azt a sok áldozatot, amit hoztak a közösség szórakozása érdekében! 


MINDEN SZÓ A KÖSZÖNETÉ!



Kedves Barátaink! 

Ha szeretnétek, akkor folytatjuk! Ha van rá mód és igény, akkor már ősszel várunk vissza benneteket! Mindazokat, akik szeretnék "tolni" a Lumina Cornu és a Kalandozok.hu közös rendezvényének szekerét és azokat is, illetve azokat akik csak felszállnak rá egy szórakoztató kaland reményében! Srácok! Mindenkire szükség van! Az igényre (csapatokra, játékosokra, olvasókra, rajongókra) és a szervezőkre (modulíró, KM, egyéb önkéntes)! Keressetek minket, ha csatlakoznátok! 

A folytatással kapcsolatban hamarosan kiírunk egy időpont szavazást, ami elérhető lesz több platformon is. (lumina cornu, kalandozok.hu, esemény fb oldalain) 


Kövessetek minket figyelemmel és nagy szeretettel várunk vissza mindenkit! 


AcC  

2018. február 11., vasárnap

MEGHÍVÓ - XII. LUMINA CORNU ASZTALI TORNA ÉS IV. KALANDOZÓK NAPJA


Információk:

A verseny időpontja: 2018.05.05. (szombat)
A verseny helye: Jászfényszaru, Művelődési Ház

Regisztráció: soon
A jelentkezés határideje: 2018.04.07. (vasárnap)
Karakterleadási határidő: 2018.04.14. (vasárnap)

Rendszer: MAGUS, Első Törvénykönyv és kiegészítői 
(bővebben lásd karakteralkotás)

Jelentkezési rendszer: https://kalandozok.hu/erion/lk2018
Karakteralkotás: http://kalandozok.hu/talalkozok/lk2018/Karakteralkotas.pdf
Karakterlap (karaktergeneráló): http://kalandozok.hu/talalkozok/lk2018/LK2018-karaktergeneralo.xlsx

A versenymodul címe: TISZTÁLDOZAT
(by: Krigli és Weilon)

A versenyen INGYENES a részvétel!
A helyszínén a verseny ideje alatt BÜFÉ üzemel!
Korlátozott számban éjszakai elhelyezés megoldható.

Versenybírák: Kornya Zsolt, Molnár Gábor, Vértessy Tamás (további bírák egyeztetés alatt...)

Díjazás:
1. Csapat Díj
2. Csapat Díj
3. Csapat Díj
Legjobb Szerepjátékos Díj (vándor díj)
Legjobb KM Díj
Epic Fail Díj

PROGRAMTERV:
08:30-ig – Érkezés, majd azonnali regisztráció
09:00 – Szervezői - KM és csapat eligazítás
09:30 – Nagytermi megnyitó és rövid bevezető
10:00 – A verseny kezdete
17:00 – A verseny vége
17:15 – Szünet, zárt értékelés, technikai átállás
18:00 – Értékelés, díjkiosztás
20:00 – Szabad foglalkozás :)

Szállást korlátlanul, ágyat korlátozott számban tudunk biztosítani
~20 kemping ágy. A fűtött Petőfi Művelődési Házban ezen felül bármelyik jelentkező megszállhat, ha hoz magával hálószerkót. (min: hálózsák, habszivacs, stb…) Ha jelentős az ott alvó, igény, akkor igyekszünk szerezni iskolai torna szőnyeget.

Támogatók:
Jászfényszaru Város Önkormányzata
Petőfi Sándor Műv.ház és Könyvtár
Magyar Szerepjátékos Közösség
Magyar Asztali Szerepjátékos Közösség (Fb)
Masni Ajándéküzlet Jászberény (Fb)
Urbán Grafika

Várunk benneteket!
A szervezők nevében: AcC/Csé/Aspin/Weilon/Krigli/stb...