2013. január 30., szerda

NYOLC (8) – EGY SZÁM ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

Valahogy mindig vonzódtam a nyolcas (8) számhoz. Nyilván, mint mindenki én is kötöm valamihez, az egyszerű, hétköznapi dolgokat. Nem szeretem a teát és a pisztáciát, utálom a Csaba nevet, de szeretem a nyolcast. Nyolcadikán születtem, 81’-ben, lenyűgöz a szám szimmetriája és lefektetve a végtelent jelképezi. Ennyi nekem elég, hogy különlegesebb legyen, mint mondjuk egy hatos.

Talán ezért van, hogy annyira vártam/várom ezt az esztendőt. Ma 8 esztendeje, hogy néhány lelkes, és sokkal fiatalabb ifjú, több hetes szervezés és ötletelés után megalapította a LUMINA CORNU SZEREPJÁTÉK KLUBOT. Csak halvány fogalmunk volt róla, hogy mire vállalkoztunk, de nem voltunk célok és tervek híján. 3 hónapnyi programot kellett összeszedni, hiszen ennyi volt a türelmi időnk…

8 év távlatából, megmosolyogtat, az az izgalom, ami akkoriban bennünk/bennem volt. Ez persze, olykor előtör a sok-sok megszerzett közös emlék alkotta erős fal mögül. Az emlékek, melyekre egyre sűrűbben és egyre szentimentálisabban emlékszünk…

Azért a legélénkebben a 2012-es esztendő él bennem. Nyilván annak a legfrissebbek az élményei. Mert voltak élményei! Sikerült megújulni, sikerült más területeken sikert elérni, szóval a csapat ismét fejlődni tudott. Ez a legfontosabb!

Nem a beragadt mechanizmusokkal kezdtünk foglalkozni, hanem új dolgokkal. 3+1 Kalandpróba gyermekeknek, LARP népszerűsítés nagyobbaknak, Kamara LARP a kísérleti szerepjátékért, más játékok látogatása. Ezek jó utak, ezek követendő utak.

Nos, jó évünk volt tavaly és remélem, hogy az idei még fantasztikusabbnak ígérkezik. Munka az lesz… sok… szervezésben, kivitelezésben nem lesz hiány, de remélem, hogy végtelen lelkesedéssel csináljuk végig, ezt az esztendőt is!

BOLDOG 8. SZÜLETÉSNAPOT LUMINA CORNU!  

Ja! Majd elfelejtettem! Szombaton ünneplünk! Aki jön, hozzon sütit! :P 

AcC

2013. január 14., hétfő

LUMINA KRITIKA? – I. SZIKKADT VILÁG



Van amikor a kritika sem megy egyszerűen. Ennek több oka is lehet. Az egyik, hogy az ember elkezd kötődni ahhoz, amiről írnia kellene, vagy ott a másik oldal, hogy teljesen hidegen hagyja a dolog. Én is így vagyok. Vagy a sok pozitívum eldönti a racionális értékelés mérlegét, netán annyira rossz az értékelendő dolog, hogy véleményre sem érdemes. De hát ez mégis csak egy szubjektív műfaj, amibe megpróbáljuk a "objektív" érveinket belepasszírozni. 

Most, hogy közeledik a Fagyott Világ, így annak nyári változatáról jutott eszembe 1-2 gondolat…
  
Merem remélni, hogy nem abba a táborba tartozom, akik a fikázás…

- a „- WTF játék volt ez?”
- vagy a „ - Majd én jól leleplezem a szerevezés hiányosságait…”
- netán a „ - hitvallásom a trollkodás”
- esetleg a, - „Mint „tapasztalt” szervező megmondom a tutit

... miatt írnak bejegyzést, vagy értékelést. (Sajna mindre ismerek/rünk példát.) Tény, hogy szeretek hangot adni a véleményemnek, aztán mindenki eldöntheti, hogy egyetért, vagy sem, de mindenekelőtt, fontos, hogy ez kulturált legyen és semmiképpen sem sértő. Itt most másról van szó. Engem megváltoztatott ez a játék.

Annak ellenére, hogy nincs és nem is lesz tökéletes szervezés, én mindig a tettekben keresem az igazi értéket. Mert szerintem abban rejlik a nagybetűs JÓ szándék, mely a legrosszabb játékból is élményt varázsolhat. Számomra! Persze ez fordítva is igaz… Hiszen nem egyformák a lehetőségeink, vagy adottságaink, sőt a játékosaink sem…

A szervezők által megteremtett játék és annak körülményei csak lehetőség. Lehetőség, amit a legtöbb hazai larper félreértelmez. Tisztelet a kivételeknek! A szerepjáték élménye helyett a legtöbb esetben a játékosok nyerni akarnak. Olcsó és gyors élményre vágynak, az igazi helyett… Ilyenkor baromi szomorú vagyok! Na, de ez már egy másik blog bejegyzés.  

Jelen esetben egy remek együttállásról kell beszámolnom. Van egy szervezett és kedves csapat. Van egy egészen alkalmas helyszín, és van egy olyan larp, ami sok lehetőséget rejt.

Sosem érdekelt igazán az általam látogatott játék szabályrendszere. Most sem foglalkoztam vele. Elolvasom és betartom. Bizalommal fordulok a szervezők felé, hogy tudják mit és miért írtak bele a rendszerükbe. Ha valamit lehet ésszerűsíteni, akkor úgy is lesz 10 másik okostojás, aki az első adandó pillanatban a szervezők orra alá dugja, hogy: „- Én megmondtam! Ez így szar!”

Én inkább arról szeretnék írni, amilyen hatással volt rám a nyári játék.

Nos, kicsit visszatérített egy általam is elhagyott útra. Első alkalommal jártam ott, de úgy fogadtak, mintha sokadik játékra érkeztem volna. Olyan szolgáltatást kaptam, ami megérintett. Az általam emlegetett jó szándék sugárzott a szervezők legtöbbjéből. Nekem ennyi elég volt, hogy jobban érezzem magam. Már nem is kellett beilleszkedni, vagy a helyünket keresni, mert az azonnal befogadtak. Ha kérdésem volt, választ kaptam. Ha ötletem volt, meghallgattak. Ha problémám akadt, akkor orvosolták, vagy megpróbálták. Mindez ellensúlyozta a sok felesleges gyaloglást, az irdatlan távolságokat, az olykor tapasztalt "buta jeleneteket" és az ezt generáló értetlen, vagy sértődött játékosokat. A mérleg: Új ismeretségeket szereztem! Nagyon jól éreztem magam! Persze ehhez én is kellettem, mert nem vártam meg, míg a számba repül az élmény pirosra sült pecsenye galambja…

Megváltoztatott a játék, mert szembetaláltam magam azzal, amit korábban én is képviseltem, vagy szerettem volna képviselni. Ez a szolgáltatás alapú, barátságos, laza játék. 

Valahol szervezésem éveiben letértem a helyes útról, mert a sok, nálam tapasztaltabb és okosabb szervezőre, vagy játékosra hallgattam a saját igazi elképzeléseim helyett. Tisztességtelen lenne rájuk fogni az egészet, mert minden elkövetett hiba, akkor is az én rossz döntésem volt! 

Tehát játékos központú szolgáltatás. Ez a kulcsmondat! Ez nem a larper helyetti játékot jelenti, (- NO, AZT AZÉRT NEM!) de valami olyat, amitől én is jól éreztem magam. Barátságos, segítőkész szervezést, mely értem van. Nos, nekem ezért volt élmény a Szikkadt Világ, és ezért térek vissza a Fagyott Világra is. A rendszerek, eszközök meg olyanok amilyenek. Jobbak, rosszabbak. Teszek rá! Úgy sem felelnek meg mindenkinek!  

 AcC


Fagyott világ honlap: http://www.fagyottvilag.hu/

2013. január 9., szerda

A TAGSÁG | INTERJÚSOROZAT | NAGY LÁSZLÓ


TAGSÁG: Tagjainkról szóló cikksorozat, mely bemutatja őket. Innen megtudjuk, hogy mit gondolnak a klubról és az itt töltött évekről, barátságról, játékról, közös munkáról, gondokról, mélypontokról, sikerekről.
_________________________________________________________________________________


Szia klubtag! 
Bemutatkoznál röviden? Csak 1-2 mondat, amit fontosnak tartasz…

Sziasztok! Nagy Lászlónak hívnak, 21 éves vagyok és 2012. júliusában végeztem a BKF-en.

Mióta vagy a klub tagja?

2005. január 30. Egy köztes fél évet leszámítva egészen a klub megalapulásától a klub tagja vagyok.

Miért léptél be? Mikor kerültél közelebbi ismeretségben a szerepjátékkal? Vagy ez egybe esett a klubtagsággal?

Pár alkalmat játszottam azelőtt mielőtt kezdetét vette a klub.

Megszeretted a szerepjátékot? Miért? Mire tanított?

Igen, rendkívül megszerettem. Volt olyan időszak, amikor a hobbijaim éllovasa volt. Az okát azzal indokolnám,hogy olyan világot tár a képzeletünk elé, ami napjainkhoz képest rendkívüli és az emberek többségének bizony hihetetlen is. Olyan részletesen kidolgozott fikció ez, ami azt akarja elhitetni velem, hogy miért is ne létezhetne valahol az univerzumban?
A szerepjáték engem arra tanított, hogyan érezhetem jól magam úgy, hogy saját büszkeségemet és makacsságomat teszem félre.

Milyen játékos mintákat láttál a klubban? Érdemes volt elfigyelni a tapasztaltabb játékosok stílusát?

Véleményem szerint a klub összes tagja igazolná, hogy a társaságunkon belül majdnem minden játékos minta megtalálható. Nem hiszem, hogy érdemes elfigyelni más játékosok stílusát. Tanulni ugyan lehet belőle és ezzel együtt fejlődni is, de akkor elveszítjük a saját egyediségünket.

Milyennek találod az eltelt 7 évet?

Kaptunk és adtunk jót is rosszat is… Én tanulságosnak mondanám az elmúlt 7 évet.

Kiléptél már a klubból? Ha igen miért?

Kényszerből hagytam ki kb. fél évet. Nem voltam hasznos tagja a közösségnek.

Mikor léptél vissza? Miért?

Nem emlékszem rá, hogy pontosan mikor léphettem vissza. Abban az időszakban második otthonomként tekintettem a klubteremre. Olyan élményektől kellett megválnom, ami pótolhatatlan volt számomra, így „bármit” megtettem volna azért, hogy visszalépjek.

Mennyire tiszteled a vezetőket? Mit gondolsz róluk?

Teljes mértékben tisztelem őket, azért amit tettek és tesznek a klubért.  Szeretném, ha egyszer majd elmondhatnám ugyanezt magamról is.

Milyennek találod a csoport fejlődését? Milyen szakaszai voltak a klubnak? Mit értünk el?

Nem mondhatnám lineáris fejlődésnek a mögöttünk levő éveket, de remélem, 2013 változtat rajta. Úgy gondolom, hogy ahhoz képest ahonnan indultunk és amit átéltünk, nagyon sok mindent elértünk. Soha nem szabad megelégedni azzal, amink van és amit tudunk.

CSAK JÁTÉK – JÁTÉK ÉS SZERVEZÉS – FŐKÉNT SZERVEZÉS 
Melyiket választod a háromból és miért?

Játék és szervezés
A döntésem azért erre esett mert ugyanannyira szeretek játszani is és szervezni is egyaránt. Ha valamivel dolgoztam és lehetőségem akad kipróbálni, akkor ki más tudná megmondani hogyan sikerült.

Mennyire fontos ez a közösség az életedben? Mit adott? Mit vett el?

Ez az a közösség ami majdhogynem létfontosságú szerepet tölt be az életemben. Nagyon szeretem ezt a társaságot és nagyon örülnék ha több időnk jutna egymásra. Mi többnyire tudjuk, hogy egy-egy 5-6 órás beszélgetés fordulópontokat jelentettek az életünkben és ezt igen is egymásnak köszönhetjük. Kölcsönösen segítünk helyes útra terelni egymást.

Hová helyeznéd el magad közösségünkben? (Nem ranglétráról van szó!)

Nem tartozom azon tagok közé, akik nélkül képtelen lenne tovább működtetni a klubot de úgy gondolom azok közé igen akik hiányoznának onnan.

Mit gondolsz a rendezvényeinkről? (Asztali Torna – Lumina LARP – Történelmi Emléknap – Bulik…)

Ezeken a rendezvényeken nagyon nagy százalékban vettem részt és a szervezésben is volt szerepem. Vegyes gondolataim vannak ezekről ugyanis jóból és rosszból is jutott egyaránt. Én kivétel nélkül jól éreztem magam minden egyes rendelvényünkön függetlenül attól, hogy az hogy sikerült.

Melyik, volt a legemlékezetesebb, vagy legmeghatározóbb élményed a közösségben, vagy a rendezvényeken? 

Rengeteg ilyet tudnék mondani de talán a 2008-as Lumina Live. Ez volt a legemlékezetesebb tábor számomra és egyben az, amin a legjobban éreztem magam.

Sokat jársz a klubterembe? Hogy érzed ott magad? Milyen a légkör?

Az elmúlt években sokat jártam és mindig jól éreztem magam.

Mire lennél képes a csapat összetartásáért?

Szinte „bármire”, amit meg tudok tenni.

Meddig szeretnél a klubtag maradni? 

Mindaddig, amíg összetartunk és megmarad a mostani erős mag.

Milyen jövőképet képzelsz el a LC számára?

Rosszat semmiképp! Sikerekben gazdag jövőt, ami talán túlnyúlhatna Magyarországon is…

Kimaradt még valami? Írd ide, vagy összegezd a gondolataidat!

Az interjú kérdései jók és részletesek is. Átfogó képet adnak egy-egy személyről, de kevés ahhoz, hogy megismerjenek minket. Aki sűrűbben jár rendezvényeinkre és találkozik velünk, annak jut mindig egy szelet, a mi nagy Lumina Cornu tortánkból. J

AcC és Nagy László

A cikk 2012-ben készült. Lacó abban esztendőben a 2011-es teljesítménye alapján kiérdemelte a KLUBBÉRT DÍJ 2012-es elismerést! Munkájával, fegyelmével és teljesítményével máig a kemény mag alapembere! Köszönjük neki!

AcC és AY

REBOOT... ÉLETJEL...


Életjel... Azt hiszem ilyet szoktak adni magukról az emberek, ha egy ideje szándékosan kerülik a nagytársasági életet, esetleg nem találkoznak ismerőseikkel, bele temetkeznek a munkába, vagy csak alkotói magányuk mélyén új inspirációkat keresnek. Na, nálunk (LCK) és nálam is erről van szó! Melyikről? Mindről. Miért? Mert lehet, hogy az eddigi július végétől szeptember közepéig ismert uborkaszezon kitolódott. No, nem azért mert nem lett volna ötletünk vagy ilyesmi, hanem mert egyszerűen az élet más területei elszívták az erőinket a Lumina Cornu és a szerepjáték világától.

Összességében azért ez az időszak is jó volt valamire. Rendezni a sorokat, gondolkozni, tervezni, ötlet fecniket gyűjteni, amire jócskán szükség lesz 2013-ban. 2013, ami a mi naptárunkban, vagy időszámításunkban a „CSELEKVÉS ÉVE”-ként kerül majd be ígérem.  

ui.:
Van néhány olyan cikk, ami, vagy az elfelejtett, vagy a befejezetlen, esetleg a bele sem kezdett kategóriába tartozik még 2012-ből. Azok is hamarosan felkerülnek, mint ahogyan a kommunikációnk és a szervezés is (egy nagy reboot után) visszatér. (Nem biztos, hogy jobb lesz, de több. :P Ezzel az olcsó módszerrel mellőzzük a minőséget… inkább többet kaptok belőlünk!  :D)

AcC