2011. november 14., hétfő

6 ÉV – 12 CIKK: MARIKA A LUMINÁS GOLF





MARISKA Volswagen
alapító, LCK


Mikor 2005-ben megalakult a Lumina Cornu klub a 6 alapító taggal élükön Gáborral és Félixel még nem is tudtuk mi is fog ebből az egészből kisülni. Kezdetben örültünk, hogy volt egy hely ahol nyugodt körülmények közt játszhattunk és nem zavartunk senkit.

Ahogy telt az idő és folyt a játék, mentek a kalandok a nagy csaták úgy nézett ki a klubélet kezd beindulni. Az első évben túl is estünk az első Live-on ami azt hiszem nagy élmény volt mindenkinek aki ott volt, és még nagyobb munka egy pár embernek akik ezt kitalálták, leszervezték és megcsinálták.


Hagy említsek meg nektek valakit akiről ez a cikk valójában szól, aki szinte észrevétlenül de a klub kezdete óta ott volt majdnem minden rendezvényen ahol a Lumina képviseltette magát. Kezdve a 2006-os táborral ahol a vadászház és a város közti távolságot az egy hét alatt olyan sokszor megtette, hogy a végére 1014 Km jött össze.

Ő Marika akit nevezhetünk nyugodtan alapító tagnak is hisz tényleg a megalakulástól számítva a klub szerves tagja. Mikor 6 éve megvettem sajnos szinte azonnal kellet egy teljes motorfelújítás ami igencsak megapasztotta a költségvetésemet. Innen kezdve egy darabig nem volt probléma vele el vitte a klubtagokat ahova kellett.


A Glória 6 nagy élményt nyújtott hisz állítólag a legrosszabb helyet kaptuk a terepen, ami szerintem nem volt igaz mert ott folyt egy kis patak, ami fahíd ívelt át és körbevettek a fák. A legrosszabb megtapasztalni volt a kocsiban alvás gyötrelmeit, és amikor 3 ember össze van zárva ilyen szűk helyre ott nem tud eloszlani semmilyen szag. Oda arra a tisztásra egy komolynak kinéző lejtőn kellet lemenni amin visszamenni lehetetlennek tűnt de könnyedén vette az akadályt, szerencsére.

Hasonló de még komolyabb emelkedőn kellett nemrégiben feljönnie. Holthatáron voltunk a srácokkal. Tele volt az autó emberrel plusz még utánfutót is húztunk, tele cuccal de még engem is meglepett hogy feljöttünk ott. De megemlíthetném nektek még azt is mikor szemétszedés volt Jászfényszarun. Kis utánfutójával vittük a szemetet oda, ahová való.


Most a napokban nagy műtétet hajtottunk végre Marikán. Szerencsére túl van az életveszélyen, a műtét sikeres volt. El kell mondanom ha nézitek a képet csak az önindító motor volt rossz de mi beleálltunk és szétbontottuk.

De ha már így szét van szedve akkor miért ne kapjon egy 5 sebességes váltót az eddigi 4 helyett, meg a legrosszabb ami miatt lényegében szét kellet szedni ennyire az a kereszttartó amin a motor támaszkodik meg a kerekek is hozzá vannak rögzítve és még a kormány fogasléc is ide van csavarozva. Arról sajnos nem tudok képet mutatni mert elfelejtettem lefényképezni. Egy komolyabb gödör és a két első kerék kitört volna hátra és az orrán csúszik a kocsi a semmibe megállíthatatlanul. Ez lett volna a végeredmény ha most nincs ennyire szétszedve és nem veszem észre a hibát. NAGY SZERENCSÉM VOLT.


Én azt tartom, hogy egy ilyen kocsinak már lelke van. Bizonyítja ezt, hogy egy Debreceni útról haza fele tartva az éjszakában elkezdett jobbra húzni a kocsi. Aki ért egy kicsit hozzá az tudhatja, hogy féltengely probléma. Úgy is lett de Hatvanig akkor is elhozott mielőtt megállt volna.



Vagy mesélhetek arról mikor egy reggel felkeltem kimentem az udvarra cigizni, és ott álltam a kocsi előtt. Kiskutyák rohamozták meg a lában, összetaposva a saras lábukkal a cipőm. Próbáltam elzavarni őket de mintha meg se hallották volna, és ekkor Maris el kezd dudálni de megállíthatatlanul. Az az érdekes hogy aznap reggel még ki se nyitottam a kocsit.

De nem húzom tovább a sztorizást, köszönöm mindenkinek aki elolvasta ezt a cikket és  egy kicsit együtt érzett velem...


Írta:
Pál Péter
alapítótag, LCK

2011. november 2., szerda

6 ÉV – 12 CIKK: A Munchkin









Nagy László
tag, LCK


Lapok a klubterem asztalain kiterítve.
Amikor megkért Agnus,hogy írjak a Munchkinról egy cikket a blogra én örömmel kezdtem el. Ez az egyszerű kártyajáték rengeteg mosolyt és nevetést csalt az arcomra de emellett legalább annyi csalódást is. Aznap amikor megérkezett a Munchkin klubunkba, legalább 5 óra folyamatos játék vette kezdetét. A csomagot úgy bontottuk ki mint egy 7 éves gyerek az ajándékát a karácsonyfa alatt.


Köszönet az alkotónak!
A Munchkin kártyajáték a szerepjátékok kliséit kifigurázó 2-6 személyes kártyajáték. A játék igazi ízét a komikus kártyaillusztrációk, lapszövegek, és az állandó versenyhangulat adja. Egy átlagos Munchkin "party"-t jóízű, hangos nevetés, a játékosok általános sunyi tekintete, cinkos pillantásai, illetve álszenteskedő mimikája jellemzi. A játék célja, hogy a játékos elérje a 10. szintet, és persze mindenki más előtt. Mivel mindegyikük elsőként és egyedül kíván 10. szintű lenni, épp ezért minden lehetséges eszközzel hátráltatják egymást, rövid életű szövetségeket kötve, vagy épp felrúgva azokat.

Minden játékos egy kalandozót alakít a társaival,akik egy barlangban szörnyekkel csatáznak és kincseket keresnek. A lapok által szerezhetsz megannyi fajt és kasztot magadnak,melyek előnyöket és hátrányokat jelentenek majd a játékban. Számtalan varázstárgy és hátas kerülhet a kezed közé amik könnyebbítik a játékos életét a kazamatákban. 



Klubtermi luminás készlet.
Személyes véleményem szerint két dologban hasonlít ez a pókerhez. Részben azért mert kártyajáték és másrészt azért mert nem csak a szerencséden múlik,hogy nyerhetsz-e avagy sem. Számos dolog segíthet a nyeréshez,többek között az játékosok manipulációja (segítesz nekem legyőzni ezt a szörnyet és akkor nem rakom rád ezt az átkot). Akinek még nem keltettem volna fel az érdeklődését annak a következő dolog biztos felkelti majd. Lehet csalni egészen addig amíg észre nem veszik. 


Munhkin Party Time
Én úgy gondolom erre minden Munchkines csapatnak van házi szabálya,ugyanis a csalást büntetni kell. Fontos,hogy házi szabályok nélkül nem működik a játék ugyanis a készítők szándékosan hagytak "kiskapukat”. A mi körünkben a csalást -1 szinttel büntetjük. 




Ez a játék nagyon jó arra,hogy az addig nem szerepjátékkal foglalkozó embereknek felkeltse az érdeklődését. Minket is meglepett amikor semmilyen asztali szerepjátékkal nem játszó barátaink ültek le mellénk és szerettek bele a Munchkin világába. Ajánlani tudnám mindenkinek a Munchkint ha nem is megvásárolni de kipróbálni mindenféleképpen érdemes.


Nagy "Kis Lacó" László
Tag, LCK