2022. október 22., szombat

PERGŐTŰZ I.-II. - AZ LCK WARHAMMER 40.000 VERSENYSOROZATA

KATTINTS ÉS NÉZD MEG A I. PERGŐTŰZ KÉPGALÉRIÁT!

Egy nagyon mozgalmas és sűrű év volt ez a Lumina Cornu életében, amit még személyes indíttatásból meg is fejeltem egy egyéni agymenéssel. Ez lett a Pergőtűz versenysorozat mely a Főnixcsarnok (KÖSZÖNJÜK!) támogatásával jött létre. Nem volt nehézségektől mentes a szervezés, de összességében a végeredményre való tekintettel elmondhatom hogy ez tényleg valami jó kezdete itthon.

Az első versenyben a legnagyobb eredmény véleményem szerint az volt, hogy sok új arcot is sikerült bevonzani a páros versennyel a KMCS törzsgárdán kívül. Külön köszönet ezért Nálhi Zsoltnak hogy beáldozta az akkor esedékes NemKMCs időpontját hogy létrejöhessen a rendezvény, illetve a számunkra teljesen új és eddig ismeretlen Livestream élményt Sipos Zoltánnak, illetve a bírói és páros szabályrendszerben való segítséget és minden segítőkész klubnak a kölcsön terepekért.

Az őszi egyéni forduló is hasonlóan zajlott. Ismét ismerkedés új dolgokkal mint a BCP app, a Nephilim küldetések, WTC szabályok.

Itt külön szeretném megköszönni minden kedves szamaritánusnak aki megszánt és összefogásával segített,hogy minőségi terepekkel színvonalas asztalokon létrejöhetett ez a második forduló.

Külön köszönet Liszka Gerinek a dátumcseréért, illetve az LND HQ-nak, Dáj-al az élen az utca wargamere interview sorozatért és a listaelemzésért és kiemelten Jászfényszaru Városnak a nagyszerű helyszínért!

KATTINTS ÉS NÉZD MEG A II. PERGŐTŰZ KÉPGALÉRIÁT!

Köszönöm továbbá a háttérmunkát a Lumina Cornu Csapatának! Agnusnak és Lixinek hogy beindították az eseményeket, Jáger Péternek a technikai segítséget, a Csajoknak (Judit, Orsi, Ancsi, Anett) a büfé és közéheztetésben nyújtott segítségüket. Dryen-nek a nagyszerű tisztítópecsétekért és Schwarz Józsefnek a bírói segítségért, illetve a Fiúknak (Radó, Norbi) az adminisztrációban nyújtott támaszt. 

Remélhetőleg jövőre is visszatérünk újult erővel, nagyobb lendülettel és több résztvevővel új ötletekkel! 

Köszönöm a teljes Wargamer közösségnek akik folyamatos bíztatásukkal és segítségükkel együtt munkálkodtak velünk azért, hogy ez egy élhető rendezvénysorozat legyen a jövőben is! Szeretném, ha ez így maradna a későbbiekben és akár nemzetközi eseménnyé is kinőhetnénk magunkat.

Tartsa meg ez a nagyszerű közösség a pergőtüzet az újaknak és újrakezdőknek illetve a hardcore veteránoknak is egyaránt! Dolgozzunk együtt hogy ne legyen zárótűz még jó sokáig!

Balogh "Lyman" Tibor, LCK tag

2022. július 9., szombat

CIKK JELENT MEG A LUMINA CORNU TEVÉKENYSÉGÉRŐL A BORSBAN

EZT SOHA NEM HITTÜK VOLNA! A LUMINA CORNU A BORSBAN! Júniusban keresttek meg minket a BORS újságírói, akik 2 oldalas POZITÍV cikket hoztak le a szerepjátékról és a klubunk 17 éves működéséről! Köszönjük!

📰 EZT SOHA NEM HITTÜK VOLNA! A LUMINA CORNU A 🗞️ BORSBAN! ⤵️

😱BRÉKING NYÚZ! 📰 EZT SOHA NEM HITTÜK VOLNA! A LUMINA CORNU A 🗞️ BORSBAN! Pár hete keresttek meg minket a BORS újságírói, akik 2 oldalas POZITÍV cikket hoztak le a szerepjátékról és a klubunk 17 éves működéséről! Köszönjük! ⤵️

Közzétette: Lumina Cornu Szerepjáték Klub – 2022. július 10., vasárnap




2022. július 6., szerda

📻 A PETŐFI RÁDIÓBAN BESZÉLGETTÜNK A SZEREPJÁTÉKRÓL! 😁


Itt található a szerda (2022.06.29.) reggeli, Petőfi Rádiós beszélgetésünk második fele videóban. 
Tök jó fejek, nyitottak és kedvesek voltak a Petőfi Rádió munkatársai, akik meghívtak minket egy rövid bemutatkozásra, ma reggel. 15 perc alatt nem sokat lehet átadni a szerepjátékról, de megpróbáltuk.  Szerintünk már az is menő, hogy egy országos elérésű rádió, erősen hallgatott, reggeli sávjában, lehet az rpgről és a larpról beszélgetni, és népszerűsíteni! 


Köszönjük a lehetőséget és a barátságos fogadtatást! Menő volt, az ország egyik legnagyobb lefedettségű rádiójának, reggeli sávjában, a  szerepjátékról, a larpról és jászfényszarui klubunkról beszélgetni, amit a Petőfi soundcloud oldalán is meg lehet teljes egészében hallgatni! Kattints a képre!

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattints a képre!
AcC

2022. június 3., péntek

CIKK JELENT MEG A LUMINA CORNU TEVÉKENYSÉGÉRŐL A SZERETLEK MAGYARORSZÁG OLDALÁN!

Bárki lehet Marvel-hős, Indiana Jones vagy Zsákos Frodó a szerepjátékban, amely egyre népszerűbb Magyarországon is

Erdei Gábor, a Lumina Cornu klub vezetője mondta el nekünk, mi is a szerepjáték lényege, hogy kell játszani, és hogy lehet belőle versenyt csinálni.
Tomka Tivadar - szmo.hu
2022. június 01.


A Lumina Cornu klub – már a neve is sejtelmes – 17 éve, folyamatosan, egyre jelentősebb eredményekkel a hátuk mögött működik. Egy baráti társaság, amely hobbijával gyerekeket szórakoztat, megemlékezik a történelem fontosabb eseményeiről, társas-, kártya- és szerepjátékot játszik, táborokat, versenyeket, író-olvasó találkozót szervez. A Jászfényszarun működő társaság alapítója és klubvezetője Erdei Gábor, aki olyan lelkesedéssel és energiával beszél a nem hétköznapi hobbijáról, hogy a kérdezőt is a maga kis világába varázsolja el. Csak dől belőle a szó, amikor először a névválasztásról mesél, amely városa előtt tiszteleg.

– Sokáig csak néhányan tudták, hogy mit is jelent a Lumina Cornu. Amikor megalapítottuk a klubot, akkor azon gondolkodtunk, hogy a latin nyelvet miként tudnánk beleépíteni a névválasztásunkba. A városunk volt a mérvadó és ezt variáltuk. Így megtaláltuk a szaru szót és a fényt, és ezt ötvöztük.

– Hogyan indult országos hódító útjára a szerepjáték?

– Gyakorlatilag a ’90-es években honosodott meg hazánkban. Annak idején az Egyesült Államokból és Nyugatról érkezett hozzánk a hullám. A hőskora még korábbra tehető, de tömegbázist Magyarországon harminc évvel ezelőtt ért el. A szerepjáték könyveket a kezdeti időkben „sufnituning” módszerekkel fordították a lelkes rajongók és tanulták a szabályrendszerét, ami első hallásra talán bonyolultnak tűnik, de ez mégiscsak egy társasági játék.

– Adja magát a kérdés, mindezt hogyan kell játszani?

– Mindenekelőtt szükség van egy társaságra. Tagjai közösen kitalálnak egy történetet. Van egy mesélő, aki valamilyen fantázia környezetbe helyezi el a sztorit. Lehet az középkori vagy jövőbeli világ és – ahogy mi hívjuk – kijátsszák a történetet. A mesélő kiosztja maguk között a karaktereket, amelyeket a játékosok személyesítenek meg és szabályok mentén bonyolítják le a kalandot. Ha hasonlítjuk a számítógépen megszokott játékokhoz, fontos különbség, hogy itt csak a fantáziánk szab határt. A rendszer annyiból kötött, hogy egy-egy adott játéknak van saját szabályrendszere. Alapvetően mi a magyar M.A.G.U.S - A Kalandorok Krónikája vesszük alapul, amelyet évtizedek alatt házi szabályokkal formáltunk a saját kedvünkre, igényeinkre. Így alakul ki a játék menete, ami lehet pár óra, tarthat napokig, de épp nemrégiben olvastam, hogy egy amerikai professzor évtizedeken keresztül mesélte összefüggő történetét, amelyben több ezer játékos szerepelt már a végén. A klubunkban, némi szünettel, 10 tíz év a rekord egy nagyívű történettel.

Olyan ez, mintha beleképzelnéd magad egy kalandfilmbe és te személyesítheted meg Indiana Jonest, miközben te vagy a rendező, az operatőr, a forgatókönyvíró.

Ahhoz, hogy mindenki élvezze a játékot fontos, hogy a történet komplex legyen, vicces és izgalmas, mert akkor lesz igazi az élmény és oldott a hangulat.

– Olvasom, hogy több versenyt is rendeztek. Na, de hogyan lehet történetet és történetet összehasonlítani?

– Unikális, az tény. Alapvetően van egy történet, mi ezt modulnak hívjuk, amelyet professzionális sztoriírók raknak össze. Ez közel 60 oldalas, amely tartalmazza magát a történetet, szereplőket, motivációkat, folyamatábrákat, hogyan kellene folytatódnia a történetnek. Személyre szabja a történetet, a játékosok karaktereire igazítja azt.

Ami a versenyzést illeti, különböző társaságok jelentkeznek szerte az országból, egy rövid leírást kapnak, hogy miről szól egy kaland. Aztán verbuválnak egy csapatot. Átbeszélik a karaktereket, amelyek lehetnek lovagok, szerencsevadászok, felfedezők, kalózok, átgondolják az eszmerendszert, a taktikát, aztán kezdődhet a játék.

Itt időhatárt szabunk, ami általában 8-10 óra. A történetnek vannak egzakt pontjai, fordulatai. A zsűri tagjai pedig a játék folyamán beülnek egy-egy csapathoz és figyelik, hogyan valósították meg ezeket a szereplők. Ebből születik a szubjektív élmény, és így hirdetünk győzteseket. A versenyeknek nemcsak az a célja, hogy ki nyeri meg, hanem közösségi élményt adunk egymásnak.

– Említetted, hogy baráti társaságok ülnek össze játszani, de ezeket az időtartamokat hallva, nem lehet könnyű időt szakítani a több órás együttlétre. Ezt miként tudjátok megvalósítani?

– Nem kell ettől tartani. Sokan otthon játszanak, éppen annyit, amennyi idejük van. Megállítják a történetet és másnap ott folytatják, ahol abbahagyták. Nálunk annyiban más a helyzet, hogy az önkormányzatunknak köszönhetően van egy klubhelyiségünk. Sokan elcsodálkoznak ennek hallatán, de viszonylag gyorsan rájöttünk arra, hogy a ronggyá használt kifejezéssel élve: a társadalmi szerepvállalásunkkal sokat tehetünk a településünkért. Szemetet szedtünk, kerítést festettünk. Ekkor változott meg a vélemény rólunk, hogy mégiscsak jóravaló gyerekek vagyunk, mert a sztereotípia áldozatai voltunk egy időben, hogy vajon ennyien összegyűlve miket is csinálhatunk egy klubházban, miféle szekta lehet a miénk.

Aztán elhívtuk a szülőket és meglepve tapasztalták, hogy dobókockával játszunk, könyveket olvasunk és közben beszélgetünk. Megnyugodott mindenki, hogy akkor ez valóban egy társasjáték, szóval mindenki örült.

Később kinőttük magunkat. Táborokat és gyermekprogramokat szerveztünk, ahol kapcsolódási pontokat találtunk, történelmi legendákat elevenítettünk föl, mint például IV. Béla és a jászok találkozója. Jótékonykodunk is. A közelmúltban több, mint 300 ezer forintot gyűjtöttünk Szent Márton Gyermekmentő Alapítványnak.

– Mennyire népszerű a szerepjáték világszerte és hazánkban?

– Elsősorban említhetjük az amerikai popkultúrát, melynek köszönhetően egyre népszerűbb. Ehhez hozzájárult hozzájárult Hollywood is, hiszen a fantasy filmek, a Marvel-sorozatok, a különböző képregények filmes feldolgozásai, nemcsak a videójátékok, konzolok piacát lendítették föl, – elég csak a World of Warcraft-ra, vagy a Star Wars franchisera gondolni –, hanem a társas- és szerepjátékokat is. Magyarországon az élőszereplős játék is teret hódított magának, ahol a karakterek maguk a személyek megtestesítői.

Lehetek én Ivanhoe, a lovag, vagy éppen A Gyűrűk Urából Zsákos Frodó is. A párbeszédek nincsenek előre megírva, ott a helyszínen rögtönöznek. Fontos részei lehetnek a különféle díszletek, jelmezek, kellékek és elkészítésük is. Most éppen egy monumentális sárkányt alkottunk meg.

A gyakran magas résztvevőszám és a rendelkezésre álló terek következményeképpen a játékban egymástól független, párhuzamosan futó események alakulhatnak ki. Az egy vagy több játékvezető feladata a szabályok segítségével meghatározni a résztvevők tetteinek eredményét – de nem közvetlenül irányítani –, illetve frissíteni a játékvilág állapotát, amire aztán a játékosok újra reagálhatnak. Ez a fajta szimultán akció a LARP-ok (Live action role-playing game) egyik legfeltűnőbb jellegzetessége. Nem véletlen, hogy rendkívüli módon fejleszti a kommunikációs - és problémamegoldó képességet, könyvolvasásra szoktat. Nem egy könyvtagadóból lett könyvfaló az évek alatt a játékoknak köszönhetően.

Elképesztő hatása van az élő játékoknak. Semmihez sem fogható élményt nyújt mindenki számára, aki belecsöppen. A játékosok nem csak a történet megoldására és saját céljaikra koncentrálnak, hanem arra is, hogy élményt nyújtsanak egymásnak, karaktereik megformálásával. Fontos, hogy ehhez nem kell színésznek lenni, csak egy kis képzelőerő szükséges hozzá. Így alakul ki egy olyan közeg, amiben a szervezők felelőssége, hogy larperek megélhessék a történet katarzisait.

Ha bárki úgy gondolja, hogy kipróbálná magát, augusztus végén tábort is szervezünk Lumina LARP néven. Bátran jöjjenek! Fontos vezérelvünk a: Közösség, Találkozás, Játék, Élmény! Ez a gondolatsor magában foglalja mindazt, amiért dolgozunk és aminek igyekszünk maradéktalanul megfelelni.

A cikk eredetije itt olvasható: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kozosseg/barki-lehet-marvel-hos-indiana-jones-vagy-a-gyuruk-urabol-zsakos-frodo/


2022. május 12., csütörtök

KALANDOZÓK NAPJA JÓTÉKONY HANGULATBAN

Három év várakozás után újra visszatért a jászfényszarui Lumina Cornu Klub versenye, a Kalandozók Napja. A magyar M.A.G.U.S. szerepjáték egyik legnagyobb hazai találkozója, idén több dolog miatt is különleges volt. Részben mert újra vendégül láthatták az ikonikus magyar rpg szerelmeseit, közben elmesélt történetünk lazán kapcsolódik a LUMINA LARP élő szerepjáték augusztusban érkező legendáriumához. A kiadó is találkozott a rajongókkal és még jótékony gyűjtést is szerveztek a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány munkáját segítve.


Mobilos fotók a Kalandozók Napjáról

Akár ebben a felvezetőben is össze lehetne foglalni tömören a szombati Kalandozók Napja versenyt, melynek moduljának tengeri története, kihívások elé állította az ország különböző pontjairól összesereglett szerepjátékosokat és karaktereiket. Az ország két patinás rpg csoportjának (Lumina Cornu Klub és a Kalandozók Egyesület) összefogásából született M.A.G.U.S. találkozó, több mint 150 résztvevővel és 22 csapattal zajlott, Jászfényszarun, május 7-én, szombaton. Sajnos a kahrei mesterek és a Gilron papok nem tudták megzabolázni a technikát, így a megnyitó streamelése nem sikerült.

A házigazda, 17 éve alapított, Lumina Cornu szerepjátékos közösség (a város és a helyet adó művelődési ház folyamatos támogatásának köszönhetően) a kihagyott covidos évek ellenére, nagy lendülettel szervezi idei játékos programjait.

Az új együttműködéseknek köszönhetően a versenyt kiegészítő programok is színesítették. M.A.G.U.S. kártyákat díszítő, fantasy festményekből láthattunk kiállítást, a Fekete Határ Szindikátusa jóvoltából, mely remekül illeszkedett a díszített miliőhöz, illetve a Delta Vision kiadó prominensei is beszélgettek a M.A.G.U.S. rajongókkal 1 órás eszmecserén.



Nyolc harangszó című modul, egy izgalmas kalózviszály történeti megoldását várta, a változatos korosztályú játékosoktól, akiket a független zsűri értékelt. Szabó Péter/ Eric Van Dien, Molnár Gábor/John J. Sherwood és Kornya Zsolt/Raoul Renier a M.A.G.U.S. irodalom fontos alakjai, akik a 8 órás játékidő után gyors eredményt hoztak.

Az első helyezett csapattá a Koponyatolvajokat emelte a zsűri, a legnagyobb, legviccesebb hibáért járó, Epic Fail díjat, Fülöp András kapta. A legjobb kalandmester Menich Zoltán lett, aki óriási tapasztalatú, nulladik generációs szerepjátékos. Legjobb szerepjátékos elismerést, és ezzel az Erő Kesztyűje Ura címet, Nagy Andor szerezte meg.


I. helyezett csapat: Koponyatolvajok
II. helyezett csapat: Arel fattyai
III. helyezett csapat: P.I.N.A. (Piát Ingyen Nem Adunk)

EPIC FAIL DÍJ: Fülöp András 

Legjobb KM: Ménich Zoltán "Cé"
Legjobb Szerepjátékos: Nagy Andor "Ishidu"

A díjkiosztó örömét csak fokozta, hogy a szervezők által kitűzött jótékony célt is elérték. A rendezvény ideje alatt a Szent Márton Gyermekmentő Alapítványnak gyűjtöttek pénzadományokat. Összesen 306 300 Ft-ot, ami a várt eredményt jelentősen túlszárnyalta.

Agnus, Május 11-én, szerdán, adtaát a 306 300,- Ft adományt a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány képviselőjének. (Erről külön beszámoló készül!)

A korosztályoknál, csak a személyes történetek voltak változatosabbak. Többen évtizedes kihagyás után kezdtek újra játszani. Néhányan saját gyermekeikkel együtt játszottak, míg akadtak 2 évtizede folyamatosan együtt szerepjátékozó csapatok is. A szervezők és támogatók jóvoltából, a versenyről mindenki ajándékkal távozhatott és a legjobb esetben telis-teli itt szerzett játékosi és közösségi élményekkel. 

Bátran kijelenthetjük, hogy a Kalandozók Napján maradéktalanul megvalósultak a Lumina Cornu Klub jelszavai: „KÖZÖSSÉG, TALÁLKOZÁS, JÁTÉK, ÉLMÉNY"!


Köszönjük, hogy itt voltatok! Gratulálunk a helyezetteknek! Várunk vissza minden csapatot és szerepjátékost a közelgő programjainkra! Addig is játszatok sokat! Afrad!
AcC




2022. március 20., vasárnap

SIKERESEN KEZDTE 2022-ES, JÁTÉKOS PROGRAMJAIT A LUMINA CORNU KLUB



Közel két évig volt kénytelen szunnyadni az a kreatív energia, mely a Lumina Cornu Klub csapatát hajtja előre. A főként szerepjátékokkal, társasjátékokkal, gyermekprogramokkal, foglalkoztatókkal és táborszervezéssel foglalkozó jászfényszarui csoport februárban véglegesítette 2022-es tervezett programjait, melynek már nem állhat útjába a pandémia sem.


Az idei tervek nyitánya máris egy bátor ugrás volt az ismeretlenbe. A szervezők új versenysorozatot indítottak el PERGŐTŰZ címmel, ami messze állt az eddigi komfortzónától. Az I. Lumina Cornu Országos Terepasztalos Stratégiai Verseny 10 asztalon hívta páros versenyre hazánk WARHAMMER 40 000 rajongóit. A páros versenyre 40 fő jelentkezett, akik 2 napot töltöttek a Jászság kapujának számító településen kíséretükkel, barátaikkal.


A Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár támogatásának köszönhetően a versenyre, keresztül-kasul, az egész országból érkeztek versenyzők. Miskolctól-Szegedig, Nyíregyházától-Pécsig, sőt határon túlról Felvidékről is érkeztek résztvevők, akik belekóstolhattak a Lumina Cornu vendégszeretetébe. 












Ennek visszhangja hamar elterjedt az internet segítségével, mert a két nap kiemelt összecsapásait folyamatosan közvetítette a „Plus one to hit” youtube csatorna. A két versenynapról több mint 13 óra hosszúságban nézhetjük a megnyitót, a verseny legfontosabb mozzanatait, interjúkat és díjkiosztót.


A summázott résztvevői visszajelzések alapján az elmúlt 15 évben, kevés olyan kedvező együttállás volt, mint a március 12-13 között zajló találkozón. A helyszín, a technikai felkészültség, a háttérszervező Lumina Cornu kiszolgálása, a nagyszámban összesereglett játékos közösség együtt eredményezte az élménydús két napot, mely megerősítette, hogy ősszel mindenképpen helye van a folytatásnak.


Az év addig lepergő hónapjaiban pedig még egy országos M.A.G.U.S. szerepjáték verseny, egy igazán látványos, sárkányos, lovagos gyermeknapi kalandpróba, egy augusztusi élő szerepjáték tábor és még néhány a helyi családokat célzó játékos esemény lebonyolítása vár az ismét lelkes, eltökélt és motivált szervezőcsapatra. A csapatra mely nem engedett a covid járvány közösségeket felmorzsoló elszigetelődésének, inkább gyűjtötte ötleteit, várva a legjobb időt, alkalmat a felgyülemlő kreatív energiák felhasználásra. 


Az idő elérkezett. Újra értelmet nyernek jelszavaik: közösség, találkozás, játék, élmény! 2022-ben a Lumina Cornu nagy tervekkel folytatja élmény adó programjait, melyekről facebook oldalunkon megtalálható plakát QR kódjain keresztül kaphat bárki részletesebb információt!

AcC

2022. március 5., szombat

MEGJELENTEK A LUMINA CORNU KLUB 2022-ES PROGRAMJAI


Sziasztok! Majdnem 2 év kényszerpihenő után, újra lendületben a 17 éves Lumina Cornu Klub! Az elmúlt hónapokban már erősen mozgolódtunk, mert a háttérben folytak/folynak az előkészületei az idei programoknak. A korábban ismert és kedvelt rendezvényeink visszatérnek és még újdonságot is sikerül a programpalettánkba illesztenünk. Ráadásul ez nem is teljes projektlista, így lesznek még meglepetéseink 2022-ben. Nagy izgalommal és szeretettel várjuk szerepjátékos barátainkat, követőinket és az érdeklődőket a rendezvényeinkre, amelyeket a plakáton látható QR kódokon keresztül tudtok elérni! Reméljük, hogy hamarosan újra találkozhatunk!

A plakát nagyobb méretben a linken érhető el: https://photos.app.goo.gl/SvNvXGVCJxc4a55L8



2022. március 4., péntek

KALANDMESTEREK NEMZETKÖZI NAPJA

 



🎲 A KALANDMESTEREK NEMZETKÖZI NAPJÁN köszönettel tartozunk, azoknak a fényes elméknek, akik kreativitásuk legjavát igyekeznek a szerepjátékosoknak szánt modulokba, mesékbe belezsúfolni! 🎭 Ha játékos vagy, akkor ma hívd fel, vagy írj egy üzenetet azoknak a mesélőknek, akiktől a legemlékezetesebb kaland élményeidet szerezted! 🙏 Köszönjük meg nekik! #köszikm #thxgm