2012. május 30., szerda

LUMINA 7 - BULI UTÁNI POSZT


Buli után inkább a másnapos, borgőzös, kialvatlan pillanatok jutnak az embereknek, de nem azoknak, akik vezetnek. Ilyen esetben csak egy szabály van: egy kortyot sem ihatsz! A lényeg, hogy mikor buli után felébredtem, nem a fejfájás lett osztályrészem, hanem egy biztató gondolat és a megelégedettség. Miért? A buli nem arról szólt mindenkinek, mint amiről kellett volna. Nem folyt az alkohol, nem harsogott a zene, nem hahotázott a csapat. Mindenki figyelt, gondolkodott, elmélyült, színt vallott, majd tovább nézett a jövőbe. Perszer azért nem maradt el a jó hangulat sem! ;)
A „mindenki által várt és kedvelt” születésnapi taggyűlésen, inkább elmondtam a terveimet a csapatnak. A csapatnak, aki közül többen is megértették, hogy milyen utak közül választhatunk. Maradhatunk a jól bevált és könnyű babérokkal kecsegtető „limonádé” úton, vagy olyat választunk, ami új, ismeretlen és kemény kihívás… Az utóbbit választottuk.
Lehet, hogy nem vagyunk készen a sorfordító évre, de, hogy 2012 a változások éve lesz és lett, az már biztos. A kikövezett utat elhagyva olyan ingoványt választottunk, amihez újra ötlet, kitartás és összefogás kell. Ez hozhatja el a sorsfordító évet! Érdekes ez nem? Pont a változás indíthatja el a komolyabb sorfordulók lavináját! Magyarul, mire megérünk a feladatra, addigra el is jön a komolyabb megmérettetés! Ez van. Ezért éreztem és érzem magam kitűnően. Sőt, büszke vagyok a srácaimra! Nem elégedtek meg azzal, ami van, hanem hittek nekem! Hisznek abban, hogy még van tovább…

Most arra kell koncentrálnunk, hogy az első gyereknek szánt „szerepjátékos toborzónk” jól sikerüljön. A 3+1 kalandpróba – Harc a KŐGÓLEM ellen című rendezvényünk remélhetőleg több száz gyereknek fog kikapcsolódást biztosítani vasárnap délelőtt Jászberényben! RENDEZVÉNY FACEBOOKOS EVENTJE
Aztán azt sem bánnám, ha a társadalmi problémákat feszegető STEAMPUNK KAMARA LARP is tartós játékot biztosítana azoknak, akik merik civilként 10 óra hosszáig belevetni magukat a játékba. Nagy odaadással és izgalommal készítjük a karaktereket és a történetet. A számunkra is kissé idegen a fix karakteres, improvizatív, „már-már színház”, ami remélhetőleg egyszerre kikapcsol és bekapcsol. Azon dolgozunk, hogy ez működhessen is és ne csak a szerepjátékosok élvezhessék! RENDEZVÉNY FACEBOOKOS EVENTJE (PREMIER)



Zárásként, mit mondjak? A puncstorta és az alkoholmentes sör ízével a számban, várom a megmérettetéseket. Már most zsibbadok, és izgulok a sikerért… Már rég éreztem ilyet. Ez olyan jó féle pánik, ami után nagy nyugalom, vagy még nagyobb lendület következik. Meglátjuk!
A LUMINA CORNU KLUB RÉSZLETE... SAJNOS SOKAN HIÁNYOZNAK A KÉPRŐL!


Erdei Gábor
(Agnus con Cidian)
elnök, LCK

2012. május 25., péntek

LUMINA 7 - BULI ELŐTTI POSZT


Tegnap ezt a felvetést találtam a Magyar Szerepjátékosok Közössége fészbukos csoportban: "Járok szerepjáték klubba, ahol számomra a jó hangulathoz fontos..."

Lehetséges választási lehetőségek ITT! Miután kitöltöttem és elolvastam az előttem szólók írásait úgy gondoltam, hogy néhány mondatot én is odafirkantok. Mivel ma fogjuk ünnepelni a klub 7. születésnapját (nagy bánatomra sokkal szűkebb körben, mint kellene), így gondoltam, hogy itt is megosztom:

"Azt hiszem, hogy az országban mi vagyunk az egyik olyan különleges helyzetben lévő csoport, akik több mint 7 éve ugyanott "klubozhat". No, persze nem volt "ingyen"! Megdolgoztunk a különleges helyzetükért. Sok civil munka az egyik oldalon, kitűnő klubterem a másikon. Az önkormányzat és a JFSZ-i Művelődési Ház mindig számíthat ránk! (Pakolás, karbantartás, szemétszedés, szerevezés...) Cserébe olyan klubtermet alakítottunk, ahol, az adományokból összegyűlt minden fontos. Akár 3-4 party is elfér, még ha szűkösen is. Az általunk kidekorált hangulatos teremben, van bent 3 szg., plazma TV, mikró, kávéfőző, asztalok - székek, egy páncélszekrény, kis házi könyvtár szabályrendszerekkel és regényekkel, prezentációs tábla a kalandokhoz... Mielőtt arra gondolnátok, hogy mi a f.szt dicsekszem, gyorsan ideírom, hogy mindezt azért szemléltetem, hogy megértsétek nekünk mi a klubforma. Szerintem a szerepjáték klubok, akkor lesznek sikeresebbek, ha nem csak ez köti össze az odalátogatókat. Kell más kohéziós erő is. Olyan, ami miatt akkor is szívesen bejönnek, ha csak egy filmet, vagy egy kártyapartit bonyolítanak. Tehát inkább egy ifjúsági klub. Ha a fenntartóknak eleget bizonyít az ember, akkor elérheti, hogy szabad bejárást kap, így a nyitva tartás nem korlátozódik heti/1-2 napra. Nekünk inkább egy közösségi tér, ahol találkozhatunk! (2011-ben volt olyan tag, aki 365 napból több mint 250 napot volt bent.) Ráadásul a csapat csak egy része van helyben, a többi utazik, hogy ott lehessen! Az is biztos, hogy programokkal is fel kell dobni az életet olykor. Erre kiválóak a házi versenyek (még az 1-2 fősek is). Mi most éppen egy ilyen zárkózottabb évet élünk, amikor csapat építése, a saját élmények megszerzése a lényeg."

Nos, néha magunknak is jó tisztában lenni az eddig elért eredményekkel, amikor sikertelennek érezzük magunkat! Ma viszont sikeresnek kell, mert több mint 7 éve létezünk! A puszta tény is siker, nem csak az amit letettünk az asztalra. Én hiszem, hogy egyre több és jobb dolgot fogunk elérni! Itt a gyerekeknek kitalált 3+1 kalandpróba, jönnek a civileknek szánt kamara larpok, a steampunk western stílus... és, a 2013-as M.A.G.U.S. FANTASY LUMINA LARP, a maga újdonságaival. Néhányan újra tele vagyunk ötletekkel, célokkal, érdeklődéssel és tettre kész energiával! 


Aki akar csatlakozzon, aki nem az tudja meg, hogy az újra beindult lumina gépezet akkor is elér a célig, ha csak néhány csavar tartja! Mert az a néhány... a legerősebb!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK MAGUNKNAK A SORFORDÍTÓ 7. JUBILEUMRA! 

Erdei Gábor
(Agnus con Cidian)
elnök, LCK



2012. május 15., kedd

LUMINA 7 - VENDÉGÜNK FROMANN RICHÁRD



LUMINA 7: Ez a cikksorozat a Lumina Cornu Klub 7. évében történt események összefoglalóiról szól.Lényege, hogy az év eseményeit megörökítsük a múltnak, vagy azoknak, akik nem vettek részt, de érdeklődnek a velünk történtekről.
________________________________________________________________________

Május 13-án, vendégünk volt Fromann Richárd. Az ifjú szerepjáték kutató ellátogatott hozzánk, hogy megismerje a klub történetét, elveinket eddigi munkáinkat és terveinket. A készült interjúban próbáltunk válasz adni az asztali,- és élőszerepjáték legfontosabb személyiség formáló és társadalmunkat is érintő kérdéseire.

Erdei Gábor:  

Azt szokták mondani, hogy fehér asztal mellett születnek, a legjobb kapcsolatok, a legfontosabb döntések. Nálunk a fehér asztal elmaradt, de valahogy nem is volt rá szükség. Ettünk, ittunk és valóban szívesen beszéltünk a klub történetéről… (főleg az én szavam nem akart elakadni) A lényeg, hogy Richárd minden számára érdekes dolgot rögzített, amit szeretne felhasználni a kutatásaihoz. Kérdezett és remélhetőleg kapott is választ néhány fontos témában. Csak, hogy adhoc jelleggel kiemeljek párat, beszéltünk az alulról építkező közösségek társadalmi szerveződéséről, a saját hierarchiánkról, a szerepjáték pozitív személyiségformáló erejéről, a játékos/karakter közötti kontrollról, a társadalmi problémák aktualizálásáról 1-1 játékban. Persze sztoriztunk is, mert mindenhol akadt néhány örök élményű pillanat a klub rendezvényein. Beszéltünk játékról, szervezésről, önkéntes civil munkáról, vagy a klub baráti kapcsolatairól beleértve a mélypontokat és hibáinkat is. 













Azt hiszem, hogy egy teljes képet ugyan nem adó, de használható képet mutattunk magunkról a Fromann Ricsiek. Örültünk, hogy itt voltál és várunk a nyáron egy még kötetlenebb és szórakoztatóbb találkozóra, amikor a nyári játékunkban a gyakorlatban is feszegetjük társadalmunk aktuális problémáit. (Lumina Steampunk Western Kamara Larp – 2012. augusztus 04.)

Fromann Richárd:

INTERJÚ KÖZBEN
"Nagyon köszönöm a meghívást a Lumina Cornu Klub részéről, nekem ez a beszélgetés nagy élmény volt, és úgy érzem, hogy nem csak szakmailag, hanem emberileg is sokat kaptam tőletek! Köszönöm! Nagy élvezettel és sok esetben csodálattal hallgattam az izgalmas történeteket és érdekes tanulságokat. Úgy éreztem, hogy az a ritka helyzet fordul itt elő, amikor a kőkemény profizmus képes egybefonódni az egymás tiszteletére és épülésére támaszkodó igazi közösséggel. Ha nem veszítitek el ezt a "Fényt", nagyon sokra hivatott még ez a társaság, ehhez kívánok sok sikert nektek!"


AcC

2012. május 7., hétfő

LUMINA 7 - A MUNCHKIN VERSENYRŐL



LUMINA 7: Ez a cikksorozat a Lumina Cornu Klub 7. évében történt események összefoglalóiról szól.Lényege, hogy az év eseményeit megörökítsük a múltnak, vagy azoknak, akik nem vettek részt, de érdeklődnek a velünk történtekről.
________________________________________________________________________
A verseny napján reggel 9 órakor gyűltünk össze a Lumina Cornu Klub termében. Gyönyörű napsütéses időnek néztünk elébe, ami tompította a versenyzők izgalmát és a szokásos jó hangulat mellé egy kis pluszt nyújtott. A várt létszámnál kevesebben jöttek el de ez semmiben nem változtatta meg a verseny kimenetelét. Ahogyan számítottunk rá már kártyaleosztás előtt elindult a csipkelődés,érdekszövetségek ajánlgatása és a jobbnál-jobb taktikák megvitatása. Érdekes módon a kártyák úgy keverődtek el,hogy gördülékeny szintlépéshez segítették hozzá a játékosokat. Az első pár szint meglépése után kezdett kiéleződni a verseny és innentől indult el egymás szívatása. 
Egyik játékosunknak,név szerint Erdei Benjáminnak a 3. szinten sikerült elhaláloznia, amit játékostársainak köszönhet. A szabályoknak megfelelően szintet,kasztot valamint fajt megtartva teljesen új lapokkal és varázstárgyakkal indult a következő körben. A verseny közép szakasza nem tartogatott különösebb izgalmakat. Egy-két szintlépésen és szintvisszaesésen kívül mindenki eljutott a 8. és 9. szint küszöbére. A jókedéjű arcok ugyanúgy megmaradtak de láthatatlan feszültség kúszott a levegőbe. Minden játékos benntartotta ütőkártyáit és előre eltervezett lépésekkel várta a körét. 


Eljött a végjáték ahol minden versenyző kijátszotta ütőkártyáit ezzel megakadályozva ellenfelei győzelmét. 
Folyamatosan fogytak el a játékosok kezéből az aranyat érő kártyák. A szerencse úgy döntött,hogy Erdei Benjámin talált egy alacsony szintű szörnyet az ajtó mögött. Egyik játékostársa utolsó adujaként az egyik legmagasabb szintű szörnyet állította vele szembe, mire Benji csalfa mosollyal kirakta saját aduászát a „csodalámpa” lapot. Ezzel a verseny befejeződött és megszületett a győztes. Remek játékkal,taktikával plusz egy halállal a háta mögött győzedelmeskedett Erdei Benjámin. Jutalomként egy oklevélnek és egy üveg pezsgőnek lehetett gazdája valamint plusz 1 szinttel indulhat a következő versenyünkön. Gratulálunk neki!