2022. március 20., vasárnap

SIKERESEN KEZDTE 2022-ES, JÁTÉKOS PROGRAMJAIT A LUMINA CORNU KLUB



Közel két évig volt kénytelen szunnyadni az a kreatív energia, mely a Lumina Cornu Klub csapatát hajtja előre. A főként szerepjátékokkal, társasjátékokkal, gyermekprogramokkal, foglalkoztatókkal és táborszervezéssel foglalkozó jászfényszarui csoport februárban véglegesítette 2022-es tervezett programjait, melynek már nem állhat útjába a pandémia sem.


Az idei tervek nyitánya máris egy bátor ugrás volt az ismeretlenbe. A szervezők új versenysorozatot indítottak el PERGŐTŰZ címmel, ami messze állt az eddigi komfortzónától. Az I. Lumina Cornu Országos Terepasztalos Stratégiai Verseny 10 asztalon hívta páros versenyre hazánk WARHAMMER 40 000 rajongóit. A páros versenyre 40 fő jelentkezett, akik 2 napot töltöttek a Jászság kapujának számító településen kíséretükkel, barátaikkal.


A Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár támogatásának köszönhetően a versenyre, keresztül-kasul, az egész országból érkeztek versenyzők. Miskolctól-Szegedig, Nyíregyházától-Pécsig, sőt határon túlról Felvidékről is érkeztek résztvevők, akik belekóstolhattak a Lumina Cornu vendégszeretetébe. 












Ennek visszhangja hamar elterjedt az internet segítségével, mert a két nap kiemelt összecsapásait folyamatosan közvetítette a „Plus one to hit” youtube csatorna. A két versenynapról több mint 13 óra hosszúságban nézhetjük a megnyitót, a verseny legfontosabb mozzanatait, interjúkat és díjkiosztót.


A summázott résztvevői visszajelzések alapján az elmúlt 15 évben, kevés olyan kedvező együttállás volt, mint a március 12-13 között zajló találkozón. A helyszín, a technikai felkészültség, a háttérszervező Lumina Cornu kiszolgálása, a nagyszámban összesereglett játékos közösség együtt eredményezte az élménydús két napot, mely megerősítette, hogy ősszel mindenképpen helye van a folytatásnak.


Az év addig lepergő hónapjaiban pedig még egy országos M.A.G.U.S. szerepjáték verseny, egy igazán látványos, sárkányos, lovagos gyermeknapi kalandpróba, egy augusztusi élő szerepjáték tábor és még néhány a helyi családokat célzó játékos esemény lebonyolítása vár az ismét lelkes, eltökélt és motivált szervezőcsapatra. A csapatra mely nem engedett a covid járvány közösségeket felmorzsoló elszigetelődésének, inkább gyűjtötte ötleteit, várva a legjobb időt, alkalmat a felgyülemlő kreatív energiák felhasználásra. 


Az idő elérkezett. Újra értelmet nyernek jelszavaik: közösség, találkozás, játék, élmény! 2022-ben a Lumina Cornu nagy tervekkel folytatja élmény adó programjait, melyekről facebook oldalunkon megtalálható plakát QR kódjain keresztül kaphat bárki részletesebb információt!

AcC

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése