Üdvözlök mindenkit! E hónap tízedik napján, a Lumina Cornu
Klub tiszteletét tette a III. Farkasodú találkozón! Elmondhatnám, hány csapat
jött össze, milyen eredmények születtek, milyen nagyszerű volt a szervezés, de
azt hiszem mindezt nálam jobban monda el Magyar Gergely kalandmester társam!
Én inkább másról beszélek. Először is szeretném kiemelni,
hogy remekül éreztem magam, ami nagyban köszönhető csapatomnak a
Vérben Járóknak. Örömmel fogadom és
vállalom a jövőben is a Farkasodú fölkéréseit!
A II. találkozón sajnos nem tudtam ott lenni ezért is - és
mert szívesen mesélek- vállaltam el a III.-ra a fölkérést. A Luminából ismét csatlakozott Ocskó – Sós
Csaba, mint kalandmester és Pál Péter a Koczka Nándi, Pálné Anett alkotta kis
csapatával! Mind fölkészültünk a kalandból, fölvettük a kapcsolatot a leendő
csapatainkkal. Ám, mint mindig, most is közbeszóltak az istenek! Két nappal a
találkozó előtt az egyik KM sajnálattal lemondta a részvételt! Mondanom sem
kell, ez egy szervezői rémálom! Na de a Farkasodús srácok nem hazudtolták meg a
nevüket! Farkashoz méltó problémamegoldó képességről tettek bizonyságot!
Nagy Zsolt megkeresett, tudunk-e segíteni. Megmondom
őszintén hirtelen nem tudtam mit válaszoljak. Leginkább nem akartam rögtön
nemet mondani. „ Megkérdezem a Csapatot!”
A Csapat most sem hagyott cserben! Pál Peti bevállalta és
remekül helyt állt!
Miért is mondtam el mindezt? Mert úgy gondolom, ennek
természetesnek kellene, hogy legyen! Segíteni egymást csapaton belül és csapatok
között egyaránt, ebben az egyre csak szűkülő kis közösségben!
Szóval a játék és a verseny remek volt a szomszédvári találkozón. Azt kívánom, legyen még sok élményt adó Farkasodú találkozó
és még több sikeres együttműködés! Tisztelettel:
Radics Félix, klubvezető, Lumina Cornu Klub
Van olyan,
amikor egy projekt, kicsit ellaposodik. Olyankor fogyóban a lendület, az
ötlet, sőt olykor a mellékvágány is szóba kerül. Nem könnyű időszakok ezek
pláne, ha egy olyan dologról van szó, amiben van ráció, amiben hisz az ember
(szervező), de nem tudott eléggé inspirálódni, esetleg fogyóban van a segítsége…
Ekkor nem sok út vezet kifelé a gondokból, pláne a jó irányba. Leginkább csak az előre!
Pont ezt az utat jártam be az elmúlt 1-2 évben a már 5 esztendős 3+1
kalandpróbával.
2012-ben
frissítő gondolat volt, hogy a Lumina Cornu kezdjen bele valami számára is
újba. Részben új, hiszen a gyerekek, szerepjáték mind a profilunk része, de
mégsem abban a szórakoztató, foglalkoztató formában, mint amire a 3+1 kalandpróba
ötlete készült.
A cél többes
volt. Kiléptetni a klubot és tagokat (szerepjátékos, larper) a
komfortzónájukból és fejleszteni magunkat, miközben tapasztalatot tudunk
szerezni az improvizációs játékokkal. Cél volt a gyerekekkel már sokkal fiatalabb
korosztályban megszerettetni a szerepjátékot, hogy később remélhetőleg jó
élményeinek köszönhetően értékes érdeklődővé váljon, mondjuk a LARP-ok
irányába, illetve az imént említett játék élmény megszerzése.
Ezt nyilván
nem kell magyaráznom, azoknak, akik ezt olvassák, mert bizonyára mindenki
tisztában van azzal, hogy a mese, monda, vagy bármilyen élő szóval, tettel
eljátszott játék, mennyire másképpen stimulálja a lurkókat, mint a számítógép,
vagy mese és otthoni szülői játék hiánya. Persze nem akarok hosszú távú és
megalapozatlan következtetést levonni, de abból a pár ezer gyerekből, ami az
évek alatt részt vett a kalandpróbáinkon látom, hogy melyik gyermekkel
játszanak és melyikkel nem a szülők. Ezt sem magyarázom, hogy erre miért van
óriási szükség, hiszen nagy elődök, nagy szakmai mogulok már leírták énelőttem a
gyermekkori játék és mese pótolhatatlan hatásait.
No, de
visszatérve! Amikor már egy ideje alkotói válságban van az ember és egyre
többször kérdőjelezi meg, valaha nagy lendülettel készült, várt és ünnepelt
produkciója létjogosultságát, amikor hátra néz és az egykori seregnyi
támogatóból már csak hírmondó akadt, aki sziklaként áll ki az ügyünk mellett,
akkor bizony mindenki bokája meginog. Mindenki elkezdi formálgatni az agyában
az: „- Ennyi
volt, gyerekek!” – mondatot, melyet a finoman érkező, méla bú követ… és a
lezárás szomorúsága sem egy könnyű ködfátyol, amit csak egy hintéssel hesseget
tovább a szervező…
Egy út mégis
akad! Egy. Nem több! Visszatérni a kezdetekhez. Jöhet az önvizsgálat. Én miért
is csinálom ezt? Mi hajt? Mi a célom? Ezek a legfontosabb kérdések és erre
érkeznek az alapot adó válaszok. Ha ez rendben van, akkor nem is olyan nagy a
baj. Ötlet és segítő, majd akad. Legfeljebb, most nem egy grandiózus élménnyel,
csak egy kisebbel is beérjük. Akadt bizony! Mind a kettő!
Jászberényben
is sikerült meghonosítani, azt a szép szokást, hogy decemberben egy nap a
játéké. A III.
Játékos Napon ért az az élmény, amikor egy apuka-fia páros szinte csak azért
érkezett, hogy a korábbi kalózos próbánkat látva, 2017-ben már
nézőből-résztvevővé váljanak. Ez a pillanat emlékeztetett arra az
alapvetésemre, hogy már 1 csillogó tekintetű lurkóért megéri az egész! 1 kis
srácért, akin látszik, hogy még képes abba a varázslatos világba belépni, amit
gyermekkorban viszonylag korán elveszítünk. Innentől nagyjából tiszta volt,
hogy csinálni kell! Csinálni tovább!
Mivel az
alapokhoz tértünk vissza, így a történet is visszakerült a nagy sztárhoz. A
legendás gólemről a kedvenc történeteim egyike, amikor egy beszélni alig tudó
baba 1 évig mondogatott a gyereknap után valamit, amit nem tudott a család
megfejteni, csak a következő gyereknapon, amikor rámutatott a kicsi, hogy az a
„góójeee”! J
Vagy a korábban sosem rajzoló kisfiú, akinél olyan gátat törtünk át a látott és
átélt gólem harcos élménnyel, hogy aznap minden élményét lerajzolta a
szüleinek. Ezekből könnyű erőt meríteni!
Szóval, már 2016-ban
is próbálkoztunk egy új gólem koncepcióval, amiben volt is ráció, de a történet
menete nem volt, éppen a gördülékeny. Útkeresésünk közben a kalózos
történetvezetéshez tértünk vissza. Végig játékban lenni. Nem csak állomásról,
állomásra bandukolni, hanem közben is játékban történetben maradni. A
cilinderbe rejtett jolly jokerünk idén a kincskeresés volt! Gondoltuk: ki ne
akarna kincset keresni egy jó ki történetben, amiben jó és rossz küzd egymás
ellen!? Pláne, ha megspékeljük egy lebegő, mindentudó, néma bölcsel, egy
beszélő szoborral és a végén egy nagy csatával, meg persze a kinccsel.
Óriási
szerencsénkre a Magyar Larper Közösség rejt magában néhány igen lelkes és
segítő szándékú embert, aki nem csak holmi hóbortként kezeli az élő szerepjátékot,
netán a gyermekszórakoztatást. Barátaink azonnal jöttek a hívó szóra. Így volt
szerencsénk 2 napon keresztül játszani Jászfényszarun és Jászberényben.
Mindkettő csodás volt! Jó társaság, lelkes gyerekek és sok-sok csodás pillanat!
Ez utóbbi a mi épülésünket, inspirációnkat szolgálta! Kaptunk sok támogató, dicsérő
szót, pillantást, mosolyt a gyermekektől és a szüleiktől, akik 1-1 ilyen alkalommal
láthatják, hogy mit is képvisel a klubunk.
Szóval! Jelentem,
akkorát játszottunk idén kétszer is, mint ide Kamcsatka! Amikor a szereplő sem
veszi észre az idő múlását, 4-5 óra masszív játék után, akkor az azt jelenti,
hogy bizony beszippantotta a mesevilág! Olyannyira, hogy a löket még most is
kitart. Már most tervezzük az új projektünket, ami már az iskolákban is
elvarázsolhatja a gyerekeket, miközben a történelem 1-1 szeletéből úgy tanítunk
meg nekik néhány alapvetést, hogy közben mégis csak játszunk. Élményt szerzünk!
De a kicsik
sem maradnak 3+1 kalandpróba nélkül. Vagy a lovagok, vagy a zsiványok, esetleg
a kalózok biztosan visszatérnek, hogy megküzdjenek a lurkók segítségével 1-1
mesebeli lénnyel az igaz és jó hősök nevében!
