Ez a bejegyzés egy szörnyű apropóból született. Obreczán Tamás barátunk, hosszan tartó és méltósággal viselt betegség után elhunyt. A Lumina Cornu Klub a magyar szerepjátékért és élő szerepjátékért végzett munkája, valamint a személyesen nekünk nyújtott támogatása okán posztumusz TISZTELETBELI TAG-nak választotta. A tagságot jelképező emléklapot és emlék plakettet (utóbbit elvittük a gödöllői Erzsébet parkba, ahol Tamás földi maradványi is örök békére leltek), a fővárosi búcsúztatón adtuk át, élete szerelmének, Editnek. Lentebb, az ott felolvasott emlékezésünket, illetve Kinde Anna versét olvashatjátok.
BÚCSÚ HOMÁRTÓL
Sziasztok!
Aki nem ismerne a nevem Erdei Gábor „Agnus”. Mellettem barátom Radics Félix
„Aspin”. Mi vagyunk a Lumina Cornu Klub vezetői. Tamás, nekünk „Homár”
bajtársai a szerepjáték népszerűsítése felé vezető, igen csak göröngyös úton.
Ezért
vagyunk itt. Azaz nem ezért, de innen ismerjük. Tudjátok a mi kapcsolatunk
olyan ívet járt be, amitől lett számunkra nagyon értékes ez az ember.
Igazság
szerint, kezdetben nem kedveltük. Rég tudjuk, hogy inkább nem ismertük.
Tudálékos, ellenszenves figurának tűnt, aki ráadásul piszok jól tudott
vitatkozni. Eleinte úgy véltük, hogy a mi mentalitásunkhoz nem illik ez a
krapek. Túl sokat beszél, mindent megmagyaráz, még ha a legtöbbször igaza is
van, hol vannak a tettek? Inkább elkerültük.
De, ahogy az
lenni szokott, akiknek dolguk van egymással, nem nagyon ússzák meg az újabb és
újabb találkozásokat. Így volt ez velünk is. Viták, nézetkülönbségek
következtek, majd kis pihenő után újabb viták, újabb polémiák. Igazából,
akkoriban kezdett csírázni a kölcsönös tisztelet.
Akartunk
valamit, de másképpen, viszont közös hittel. Azt pedig olyan erővel, hogy volt
vita, mely abba komoly éket verhetett volna. Ezt ugyan évek alatt tanultuk meg,
de szerencsére nem későn! Lassan ugyan, de mindez egymás megértéséig, majd a
közös útig vezetett. Konszenzus született. S, nem is akármilyen.
Emlékszem. Ő
volt, aki figyelt. Aki várta a pillanatot. Aki tudta, hogy nem kell tovább
hangolni a kapcsolatunkat. Itt az idő! Jelentkezett, kérdezett, támogatott,
majd dolgozott velünk. Egyszer, kétszer, egyre többször. Tudta, hogyan lehet
elnyerni a bizalmunkat. Megmutatta, mennyi mindenen dolgozik, s menyi mindenre
képes a közös cél érdekében. Akkor jöttünk rá, hogy Homár nem csak elmélkedik,
nem csak beszél, ez az ember elképesztő motorja a közös ügyünknek.
Tapasztalatunk
szerint, 1-1 ilyen ügyet, amit felvállalnak közösségek, valamilyen célból,
igazán csak az erős motorok viszik előre, kitartóan. Őket persze, sokszor
követik hosszabb-rövidebb időre támogatóik, de a nagybetűs „ÜGYEKÉRT” csak ezek
az erős motorok fognak komoly áldozatokat hozni. Tamás ilyen motorja volt a
magyarországi és nemzetközi élő szerepjátéknak.
Hiánya,
munkája, hite, jelleme pótolhatatlan.
Közös
programjaink, projektjeink közben kialakult az a bajtársiasság, mely sokszor
erősebb, mint egy családi kapocs. Együtt dolgoztok, együtt buktok el, egymást
segítitek fel, de együtt értek be a célba, vagy örültök a sikernek.
Aztán…
valami megint megváltozott. Már nem azért hívott fel, mert egyeztetni kellett,
hanem csak dumáltunk. A találkozókon, a larpos aktualitások mellett, egyre több
szerepet kapott a személyes érdeklődés. Olykor csacsogtunk, vagy politizáltunk.
Közben pedig kicsit mindig közelebb engedtük egymást.
Talán olyan
Ő nekünk, mint azon a távolba révedő képen a kisherceg törékeny alakja. Mi
pedig már teljes bizalommal ültünk mellé, s követtük Őt. Mi lettünk az egyik
bolygó, egyik rókája. Megszelídített bennünket. Mi pedig megszerettük. Így vált
részünkké, az az érzés, ami miatt itt állunk most.
Szevasz Homár!
Elhoztuk a luminások köszönetét, tiszteletét. Ha hallod, márpedig
hiszünk benne, hogy igen, akkor kérünk, hogy fogadd el a tiszteletbeli tagságunkat!
Valójában ez már csak formalitás, mert többet tettél velünk/értünk, mint a
legtöbb tag. Ez inkább nekünk fontos, mert nagyon tisztelünk koma! És ezt nem
csak az emlékezéssel, hanem az „ÜGY” folytatásával fogjuk bizonyítani neked.
Elmondjuk, akinek csak lehet, hogy mit akartál elérni, hogy miért küzdöttél,
hogy miért lettél példa.
Ez ad majd
nekünk a jövőben is inspirációt, hogy újrakovácsoljuk az összefogást! S, talán
mások is felfigyelnek erre. Tudod… azért van ebben valami sorszerű, hogy idén
született újjá az a LARP CONsenzus, amit te magad sokáig tartottál össze. Egészen
addig, amíg volt értelme. Most talán újra van! Bár ne, így nyerne lendületet a
közös ügyünk. Bár te is itt lennél és kételkednél, vitatkoznál velünk. Olyan jó
lenne most az egyik béna poénod. Mindegy milyen, csak mondjad öregem…
Figyu!
Vigyázz magadra, amíg nem találkozunk! Meg, ha van rá mód, figyelj ránk!
Koppints a fejünkre! Te majd úgy is tudod, hogy kell!
Isten veled Barátunk!
(A Lumina Cornu Klub nevében: AcC)
Kinde Anna
HOMÁR EMLÉKÉRE
Mary Elizabeth Frye nyomán
A parkomban állva majd ne zokogjatok.
Az nem én vagyok. Én nem alszom ott.
De ott vagyok minden wall of textben,
a sok bátorító Facebook üzenetben.
Vagyok átdolgozott, átszenvedett napok.
Sok száz gyerek legjobb gyereknapja vagyok.
Ott vagyok a jogos kritikában,
a szabálykönyv feletti parázs vitában.
A nyár esti tábortűz pattogása vagyok,
és a sztorik, amiket rólam elmondtatok.
Ott vagyok a világot-jobbá-tevésben,
a LAN partis, RPG-s csapatépítésben,
minden ki nem lőtt airsoft lövedékben,
a larp köré épült majdnem-közösségben.
Az augusztusi csillaghullás vagyok,
az autópályán ébredő hajnalok.
És amikor egy jó ügyért összefogtok,
a dolgok vagyok, amiket együtt létrehoztok.
Ha a parkomban jártok, kérlek, ne sírjatok.
Az nem én vagyok. Én nem vagyok halott.
Nagyvárad, 2019.06.15.
